Nemrég még halálbüntetés járt érte, mostanra a kormány ingyen osztogatja a marihuánát Thaiföldön

június 21., kedd 19:23

Közel négy hónapja jelentették be Thaiföldön, hogy az ázsiai országok közül elsőként dekriminalizálják a marihuánát. A döntés most júniusban lépett érvénybe. Sokan azért is kapták fel rá a fejüket, mert bár a törvényhozók hivatalosan az orvosi használatra termesztett marihuánát akarták elérhetőbbé tenni, úgy tűnik, a törvény bőven hagy teret a rekreációs használatra, termesztésre és forgalmazásra is.

Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA/AFP

A BBC dél-ázsiai tudósítója a dekriminalizálás kapcsán visszaemlékszik a huszonegy évvel ezelőtti Thaiföldra, amikor még ötfős kivégzésre hívták dokumentálni. Négy foglyot kábítószer-csempészet miatt végeztek ki. A kivégzés része volt az akkori miniszterelnök, Thaksin Shinawatra kábítószerek ellen vívott háborújának. Több száz kábítószer-használattal gyanúsított embert végeztek ki abban az időben. A régió más országai is hasonló módszerekhez folyamodtak.

Sőt, a drogellenes őrület a mai napig kitart a régióban: Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek excentrikus populista elnöke 2016-ban kezdett brutális háborút a kábítószeripar, de valójában minden szerhasználó ellen. (Duterte lánya múlt hét vasárnap lett az ország alelnöke.) De ott van Szingapúr és Malajzia, ahol évtizedek óta a föld legszigorúbb drogtörvényei vannak érvényben.

Ennek fényében meghökkentő azt látni, hogy a törvény bevezetése óta kávézókban, standokon árulják a furábbnál furább kannabisztermékeket, marihuánavirágokkal teli üvegeket, kacarászó thai nagymamák állnak sorban a különböző kannabisz-italokért és a kormány által kiosztott egymillió ingyenes marihuánatő egyikéért.

Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA/AFP

Úgy tűnik, az új törvény a világ talán legliberálisabb marihuánaszabályozását eredményezte. Az emberek annyit termeszthetnek és fogyaszthatnak, amennyit csak akarnak, egyedül csak azt büntetik, ha valaki nyilvános helyen fogyaszt, vagy olyan kannabiszt árul, amelyre nem kapott engedélyt. „Számunkra ez olyan, mint egy álom. Sosem gondoltuk volna, hogy idáig eljutunk” – mondta Rattapon Sanrak, dekriminalizálásért küzdő aktivista, aki az Egyesült Államokban töltött tanulmányi ideje alatt tapasztalta meg a növény egészségügyi hatásait.

A dekriminalizáció nagy támogatója Anutin Charnvirakul egészségügyi miniszter volt. Pártja (Bhumjaithai) még 2019-ben programjába foglalta a marihuána legalizálását. Ez nem csak a füvesek között talált támogatásra. A párt azokat a szegény, északkeleti thai gazdálkodókat célozta meg, akik eddig csak rizs- és cukortermesztésből tudtak megélni. A marihuána termesztése új lehetőségeket teremthet nekik. Egyszóval üzleti okokból is megéri a növény legalizálása.

A kormány a gyors és teljes liberalizációtól azt is reméli, hogy versenyelőnybe kerülhet a környező országokkal szemben, ahol az efféle törekvések még nagyon az elején járnak.

Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA/AFP

A túlzsúfolt börtönök problémáját is megoldhatja a dekriminalizáció: Thaiföldön találhatóak a világ legzsúfoltabb börtönei, a rabok háromnegyede kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt ül. A rossz börtönkörülmények nemcsak az ország nemzetközi megítélését rontották, de rengeteg pénzbe is kerülnek a kormánynak. A törvénymódosítás eredményeképpen azonban kiszabadulhat több mint 4000 ember, akit kannabisz-használattal vádoltak.

Azonban még az új kormányt is meglepte az országos lelkesedés. A növényt mindenbe belekeverik a klasszikus thai ételektől kezdve a fagyikon át smoothie-kba és chipsekbe is, ami miatt már sokan aggódni is kezdtek. A kormány jelenleg korlátozó szabályokon dolgozik. (BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt