Ahol nincs Fidesz, ott az ellenzék csinál magának médiaháborút

POLITIKA
2022 június 22., 14:25
comments 11
  • Két éve független testület választott főszerkesztőt a ferencvárosi önkormányzati lap élére.
  • Vágvölgyi B. Andrást májusban eltávolította a kiadó önkormányzati cég vezetője, Baranyi Krisztina polgármester szerint jogtalanul.
  • Baranyi javaslatára ezért most kirúgták a cégvezetőt, de az MSZP és a DK Hoffmann Györgyöt, Kálmán Olga DK-s politikus férjét tolta be a helyére.
  • Vágvölgyinek látszólag magasabb posztot adtak, az új főszerkesztőt viszont már a politikusok választanák ki.
  • Ennek nagy jelentősége lehet a 2024-es kampányban, ahol a pártok aligha fognak beállni Baranyi mögé.

Három éve jóformán megsemmisült a Fidesz Ferencvárosban, az ellenzéki többség viszont nagy gyakorlatot szerzett azóta egymás fúrás-faragásában. Ennek új terepe a kerületi újság, amit Vágvölgyi B. András veterán író, újságíró, filmrendező, a Magyar Narancs egykori főszerkesztője irányított majdnem két éven keresztül, míg idén májusban ki nem rúgták.

A lapot kiadó önkormányzati cég ügyvezetője, Hagymási Zoltán arra hivatkozott, hogy Vágvölgyi sokszor nem jelent meg munkaidőben a szerkesztőségben, amivel megszegte a szerződését.

Vágvölgyit az önkormányzattól független testület választotta ki nyílt pályázaton. Azóta, ahogy ő mondta, ellenzéki hangvételű, de mindenkitől, így a testülettől is független lapot készített. Ahogy látni fogjuk, ez nem mindenkinek tetszett.

photo_camera Vágvölgyi B. András Fotó: Halász Júlia/444

Baranyi szerint Hagymási „komolytalan indokkal és munkajogilag aggályos módon” mentette fel Vágvölgyit, ezért a szerdai testületi ülésen javasolta Hagymási felmentését.

A Baranyival viaskodó ellenzéki képviselők belementek ebbe, de sikerült elérniük, hogy Hoffmann György televíziós szakember, Kálmán Olga DK-s politikus férje kerüljön Hagymási helyére.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.