Rajtakapta a betörőt a 87 éves miskolci nő, ezért a férfi leütötte, és rágyújtotta a lakást

bűnügy
2022 június 27., 08:22
comments 2

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2021 tavaszán börtönbüntetéséből szabadulva, Miskolcon összeismerkedett a 87 éves, egyedül élő nővel, akinek segített bevásárolni. A lakásába bejutva régiségeket, porcelánokat, festményeket látott, és szeptemberben, mivel nem volt pénze, elhatározta, hogy azokat ellopja.

Egy nap egy emeleti szobába bemászott, és öngyújtóval világítva kutatott a lakásban, amikor a sértett felébredt és felkelt az ágyából. A vádlott ekkor megijedt, hogy a nő fel fogja ismerni, ezért egy franciakulccsal kétszer fejen ütötte, amitől a sértett a földre zuhant és eszméletét vesztette.

A férfi ezután az éjjeli szekrényről elvette a sértett közel 60 ezer forint értékű fülbevalóját, majd az öngyújtóval meggyújtotta a fotelben lévő takarót és rongyot, ami lángra kapva tüzet okozott, átterjedve az ajtótokra. A vádlott a földön fekvő, ájult sértettet magára hagyva távozott a házból, és a franciakulcsot útközben eldobta.

A sértett a bántalmazástól 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, de a tűz miatt keletkezett füst- és szén-monoxid-mérgezés miatt a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.