A Fidesz szerint spórolásból, az ellenzék szerint sandaságból hoznák előre az önkormányzati választásokat

június 28., kedd 14:35
1

Leginkább a spórolással indokolták a fideszes és KDNP-s képviselők a parlamentben, miért tartanák egyszerre a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokat. Ehhez tizenegyedszer is módosítani kellene az Alaptörvényt (ebbe a csomagba tették bele a vármegye és főispán elnevezések visszaállítását is).

Az átütemezéssel az a helyzet állna elő, hogy a 2024 májusában megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők csak 2024 októberében léphetnek hivatalba. Addig az elődjük hónapokig abban a tudatban vezethetné a várost, hogy leváltották.

Nacsa Lőrinc (balra) és Hollik István KDNP-s képviselők Fotó: Németh Dániel/444

A KDNP-s Nacsa Lőrinc szerint előnye az összevonásnak, hogy így többen fognak részt venni a választásokon, nem fogják azt érezni az emberek, hogy „permanens kampányban élnek”, és nem kell majd annyit nézniük a DK választási plakátjait.

Kósa Lajos a Fidesz vezérszónokaként nehezen követhető beszédet mondott arról, hogy az új rendszer segítene elsimítani a pártelitek közti vitákat is.

Ellenzék: sandaság

Az ellenzék szerint a kormány ismét politikai érdekei miatt akar Alaptörvényt módosítani.

Mivel az európai parlamenti képviselőkről csak listán, az önkormányzatokról pedig vegyes rendszerben szavazunk, az ellenzéki pártok az első esetben külön indulhatnak, a településeken viszont az együttműködésben érdekeltek. A DK-s Arató Gergely szerint a javaslat „sanda politikai szándékokat szolgál”, mivel a Fidesz abban bízik, hogy az ellenzéki választókat összezavarja majd a helyzet.

Bedő Dávid (Momentum) arról beszélt, mennyire hiteltelen 10 milliárd forint megspórolására hivatkozva összevonni két különböző választást, miközben százmilliárdokat költenek az állami médiára vagy sporttámogatásokra. „Önök egy dologgal szeretnek spórolni, az a demokrácia.”

Tóth Bertalan (MSZP) szerint a kormány országos, belpolitikai kampányt akar húzni az önkormányzati választásokra, folytatni akarja a Brüsszel-ellenes retorikát, és elfeledtetné az emberekkel, hogy valójában helyi ügyekről dönthetnének.

Többen bírálták a javaslatot azért is, mert a választások utáni hónapokban, amíg nem lép hivatalba az új vezetés, lenne idő „szétlopni” az önkormányzatot, vagy dokumentumokat eltüntetni. A Mi Hazánk szerint ezért jobb lenne inkább megrövidíteni a mostani önkormányzati ciklust.

Nacsa erre azt mondta: neki is vannak ilyen félelmei, majd ellenzéki polgármesterek nevét kezdte sorolni. Kósa később elismerte, hogy az átmeneti időszak zavart okozhat, de 2014-ben sem okozott tömeges bénultságot, hogy a parlamenti képviselővé választott polgármesterek már csak néhány hónapig maradhattak hivatalban az összeférhetetlenség miatt. Szerinte lehet áthidaló megoldásokon gondolkodni, de a Mi Hazánk javaslata alkotmányossági aggályokat vet fel.

Kósa zárszavában azt mondta, látja, hogy a javaslat politikai konfliktusokat szül, de mindenképp szeretnék megcsinálni.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt