Böjte Csaba az elítélt nevelőről: Azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer

külföld
2022 június 29., 16:11
comments 72

„Amint tudomást szereztem arról, hogy visszaélések történhettek, egyből a hatóságokhoz fordultam. Megdöbbentett, mindaz, ami kiderült, és magam sem tudom rá a magyarázatot. K.Sz. rendszeresen részt vett képzéseken, semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit,” jelentette ki a Magyar Hangnak Böjte Csaba, miután egykori beosztottját harminc év börtönre ítélte szerdán a csíkszeredai bíróság.

A dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelőként dolgozó férfi az ügyészek szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel, a legsúlyosabb a többrendbeli nemi erőszak, a volt nevelő ellen 15 fiú vallott.

Böjte szerint az ügynek komoly tanulságai vannak, az áldozatok egy életre szóló traumát szenvedtek el.

Mi Isten nevében fogadjuk be és neveljük a gyerekeket. Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli. A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer

- tette hozzá.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.