Többen nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy „orosz salátát” szolgáltak fel a NATO-csúcson

gasztronómia
2022 június 29., 05:00
comments 8

Június 28. és 30. között tartják a NATO-csúcstalálkozót Madridban, ahol többek közt arról állapodnak meg a tagországok, hogy Oroszország ukrajnai inváziója miatt növelik a magas készültségben tartott csapatok számát. Ugyanezen csúcstalálkozón sikerült egy olyan menüt összeállítani, amit a Reuters beszámolója szerint „megrökönyödve” fogadtak a nemzetközi tisztviselők és újságírók.

A NATO-csúcsra készített étlap tetején ugyanis az első válaszható fogás az „orosz saláta” volt, ami a spanyoloknál gyakorlatilag ugyanaz, mint nálunk a franciasaláta. Vagyis egy krumplis, répás, borsós, majonézes valami. A saláta neve egyébként eredetileg az Olivier – vagy oroszul az olivje –, miután egy francia szakács alkotta meg először Szentpéterváron.

A Reuters szerint a saláta magas szénhidráttartalma azonban felülmúlta a többek szerint megkérdőjelezhető elnevezését, mert órákon belül elfogyott. Mindeközben a szintén Madridban megrendezett esti banketten a védelmi és külügyminiszterek számára felszolgált menüt már egy kicsit diplomatikusabban fogalmazták meg, ott Jose Andres spanyol séf „ukrán salátaként” tálalta a majonézes zöldséges ételt. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.