Nem mutat olyan szépen a többlethalálozás, mint Rétvári Bence állítja

járvány
2022 július 01., 06:39

„Jól teljesített a magyar egészségügy, Magyarország az Európai Unióban is a koronavírus-járvány ellen sikeresebben védekező országok közé tartozik” - mondta Rétvári Bence államtitkár Jászberényben, amikor Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az ápolókat.

Szerinte a sikeres védekezést és a jó teljesítményt leginkább a többlethalálozások mértéke mutatja. „Az, hogy a járvány előtti 2019-es évhez képest 2020-ban és 2021-ben mennyivel hunytak el többen. Ebben a tekintetben 2020-ban jóval az európai átlag alatt volt Magyarország, 2021-ben pedig pontosan az európai átlagnak felelt meg.”

photo_camera Rétvári Bence Fotó: Németh Dániel/444

A MTI beszámolójából nem derül ki, honnan vette Rétvári ezeket az adatokat, de az Eurostat alapján nincs teljesen igaza. A 2020-as többlethalálozás valóban jónak számít európai összehasonlításban, hiszen az első járványhullám különösen enyhe volt Magyarországon. Abban az évben majdnem 9 százalékkal haltak meg többen, mint 2020-ban, ami a tizedik legjobb eredmény volt az Európai Unióban.

2021-ben viszont már a tizedik legrosszabb eredményt hoztuk (ennek megfelelően rendeztük a táblázatot is). Ekkor majdnem 20 százalékkal haltak meg többen Magyarországon, mint 2019-ben, míg az egész EU-ban a 14 százalékot sem érte el a többlethalálozás. A Rétvári által említett uniós átlag is alacsonyabb, 15 százalék volt.

link Forrás

Bár Rétvári a 2019-es adatokkal hasonlította össze a 2020 és 2021-es évet, itt van egy grafikon az Eurostattól, ami kicsit nagyobbat merít, 2016-19 átlagát hasonlítja össze a 2020-as és 2021-es évekkel. Itt is szépek kirajzolódik, hogy az első hullámban a magyar számok sokkal jobbak voltak, de a következő hullámokban nálunk sokkal magasabb volt a többlethalálozás az EU-átlagnál.

link Forrás

Rétvári arról is beszélt, hogy a sokszor „legyintéssel elintézett” magyar egészségügy jobban működött, mint a legtöbb gazdagabb ország egészségügye.

Nehéz eldönteni, ezt mi alapján állította, mert nem idézett statisztikákat, és Magyarországon eleve nagyon kevés adatot tettek közzé arról, hogyan teljesítettek a kórházak a járványban.

Rétvári szerint „nem szabad elfelejteni, hogy az emberek átlagos egészségügyi állapota nagy mértékben befolyásolta a járvány mutatóit is. Ezért is különösen fontos a betegségek megelőzése, erre nagy figyelmet kell fordítani”.

A témában kerestük a Belügyminisztérium sajtóosztályát. Ha válaszolnának, beszámolunk róla.

Mi az ábra? című sorozatunk első részben a regionális valutákhoz képest is feltűnően rossz bőrben lévő forinttal foglalkoztunk, a másodikban pedig azzal, hogy úgy hajtjuk az autókat, mintha nem lenne az egekben az üzemanyagár a világban.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.