Saját miniszteri biztost kapott a mohácsi csata 500. évfordulója

POLITIKA
2022 július 01., 04:47
comments 10

„A mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos” lett Hargitai János – írja a Telex a csütörtöki magyar közlöny alapján.

Az nem derült ki, hogy miért olyan fontos már most kinevezni egy miniszteri biztost a mohácsi csata 500. évfordulójához, amikor az csak négy év múlva lesz esedékes. azt viszont közölték, hogy a miniszteri biztos „a mohácsi csata mint a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének meghatározó eseménye 500. évfordulójával összefüggő történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból kiemelkedő jelentőségű megemlékezés megszervezésével és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések koordinálásával” kapcsolatos feladatokat látja el. Semjén Zsolt egyébként tavaly júniusban egyszer már kinevezte Hargitait erre a feladatra, de azóta volt egy választás, felállt egy új kormány, meg kellett erősíteni fontos pozíciójában a fideszes képviselőt. A Telex egyébként azt írja, hogy a miniszteri megbízatás két évre szól, vagyis az évforduló előtt két évvel újra meg kell hosszabbítani.

A mohácsi csata 500. évfordulójának miniszteri biztosaként végzett feladathoz államtitkári fizetés és egyfős titkárság is jár.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.