Többen is vannak, akik így több mint havi 4 millióért dolgoznak.
Németh Balázs Sándor két pozícióban is segíti Tuzson munkáját, aki külföldi útjaira is magával viszi. Tavaly visszamenőleg megemelték a jövedelmét is.
Szijjártó Péter kreált Menczernek egy posztot még 2024 tavaszán. Teljes állású fizetésnek sem lenne kevés az ezért járó apanázs, most ráadásul éppen a kampánnyal van elfoglalva a Fidesz kommunikációs igazgatója.
További két évre.
Az önkormányzati választásra megpróbált civileket behúzni a Fidesz, az országgyűlésin viszont csupa politikussal, vagy a politikához közeli szereplővel indul. Nem biztos, hogy mindenhol jól választottak, Fülöp Attila államtitkár jelöltsége ugyanis folyamatos Szőlő utcázáshoz vezethet.
Menczer a Fidesz kommunikációs igazgatója, de nem a pártirodából üzenget, hanem egy kormányzati épületből. Fizetést is a Külügyminisztériumtól kap, a párttól nem.
Katona Bencét januárban nevezték ki, hogy Trump alatt „új aranykor köszöntsön be a magyar-amerikai együttműködésben”.
Fekete Dávid, a győri önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője kapta a posztot.
Menczer saját vagyonnyilatkozata szerint nem kap fizetést a Fidesztől a kommunikációs igazgatói munkára. De Szijjártótól igen.
A Fidesz új kommunikációs igazgatója bár már nem államtitkár, Szijjártó gyorsan kinevezte miniszteri biztossá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf indoklás nélkül szüntette meg Porkoláb Imre Zoltán megbízatását.
Egesegedre, amigo!
Az indoklás nélkül elküldött Erdős Norbert feladata a területfejlesztés közpolitikai összehangolása volt.
A fideszes parlamenti képviselő továbbra is Csák János alatt fog dolgozni.
Navracsics Tibor így visszavonta a kinevezését.