Rétvári sikerekkel büszkélkedett, pedig csak a statisztikai módszertan változott

POLITIKA
2022 július 02., 15:11
comments 12

"Meghozta eredményét az Otthonteremtési program: már az Eurostat szerint is kevesebb, mint feleannyian élnek túlzsúfolt lakásban, mint 2010-ben" - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára.

Állítása részben igaz, az Eurostat statisztikái szerint 47,2 százalékról valóban 19 százalékra csökkent a túlzsúfolt otthonokban élő magyarok aránya. De mint azt a Periféria Központ nevű, lakhatással foglalkozó civil szervezet a Facebook-oldalán közölte, ez leginkább a statisztika módszertani változásának eredménye.

„A túlzsúfolt lakásokban élők aránya 2017-ről 2018-ra azért csökkent a felére, mert az EU-s módszertanra való áttérés miatt 2018-tól már a 4 m²-nél nagyobb konyhát is lakóhelyiségnek tekintik, ami csökkenti a túlzsúfoltsági mutatót” - írták. (Via Telex)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.