Mi ez a mosolygós, cápafogú, kék plüssszörny, amiért megőrülnek a gyerekek?

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
július 5., kedd 17:43
7

Kedves olvasóink, boomerhíradó következik!

Tavaly a 444-en bemutattuk 2021 slágerét, a bazárokban, benzinkutakon, strandokon, bódékban gyerekekre lesben álló hangulatpolipot és társát, a Pop It játékot. A mood octopus egy kifordítható plüss, olyan, mint egy zokni, aminek egyik fele vidáman mosolyog, a másik pedig szomorúan depizik.

hangulatpolip

A bipoláris hangulatpolip feladata egyfajta szóvivői szerep. Ha a gyerek be van fordulva, túlhallgatta az XXXTentacion-t vagy csak simán duzzog, akkor kifordítja a polipot, lecsapja az ebédlőasztalra a leves mellé, ezzel is jelezve, hogy most nem érdemes tárgyalásokba bonyolódni vele. Sárgarépaügyben sem. A Pop It pedig elvileg egy stresszoldó játék, mások szerint figyelemfejlesztő eszköz. Lényegében végtelenített pukkanós avagy buborékos fólia.

Pop It

Sosem fogy el, tehát akár a nap 24 órájában is nyomkodható.

A Sátán portékája. Csak úgy mint az elődje, a fidget spinner, ami szintén az emberi lét értelmetlenségét demonstrálta.

Örök ölelés

De a plüsspolipok milliói már az ágyak alatt elfeledve szívják magukba a port, és türelmesen várják, hogy eldugíthassák a porszívókat, a Pop It-ok pedig jobb esetben már jégkockatartóként vagy flip-flop papucsként hasznosultak. Lejárt az idejük, mint a kilencvenes évek nyakba akasztható neoncumijainak.

A hangulatpolip egy örökké pozitív Sam tűzoltó, egy derűs Peppa malac volt ahhoz képest, ami idén a gyerekeinkre leselkedik. Bemutatom 2022 kedvencét, cukkerségát, alvókáját: Huggy Wuggyt.

Huggy Wuggy, aki csak ölelni akar.

A Huggyk elárasztották a Youtube-ot, a Tik-Tokot, és már a bazársorokba is százával lógnak vagy fetrengenek: vérfagyasztó mosolyukkal, cápafogukkal, loncsos kék szőrükkel és halálos ölelésükkel várják a gyerekeinket.

Huggyk lógnak egy horvátországi bazársoron, felette néhány tavalyról megmaradt Pop It.

A kék szörny – amiről senki sem tudja, hogy valójában majom, medve vagy valami más – a Poppy Playtime nevű 2021-es számítógépes játék egyik karaktere.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt