Az összeomlás szélén az ellenzéki koalíció Zuglóban

POLITIKA
2022 július 08., 10:38
comments 9

Indulatos üzengetésbe bonyolódott egymással Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere és az ellenzéki koalíció másik két pártja, a DK és a Momentum, miután csütörtökön sem sikerült új vezetőt találni a kerületi vagyonkezelő élére. A kerületben már tavaly decemberben elkezdték levagdosni az MSZP-s Tóth Csaba csápjait, ennek részeként a DK és a Momentum nyomására leváltották a vagyonkezelő Tóthhoz köthető vezetőjét is.

Horváth Csaba javaslatára egy fejvadász céget is bevontak az új igazgató kiválasztására. A DK közleménye szerint ennek a végső határideje szerdán lett volna, de miután az öt ajánlott pályázó közül a kabinet kiválasztotta az egyiket, az MSZP-s polgármester jelezte, hogy nem ért egyet a többségi jelölttel, inkább egy másikat javasolt. Miután a DK és a Momentum beadott egy módosítót, Horváth egyszerűen áttette a döntést a keddi testületi ülésre. A napirendet pedig arra hivatkozva vonta vissza, hogy további személyek meghallgatása szükséges.

Erre a DK és a Momentum képviselői tiltakozásként kivonultak a testületi ülésről.

Horváth Zsolt, a zuglói DK vezetője és Horváth Csaba polgármester
photo_camera Horváth Zsolt, a zuglói DK vezetője és Horváth Csaba polgármester Fotó: Horváth Csaba/Facebook

Horváth Csaba minderre azzal reagált az oldalán, hogy

nem megsértődni kell, hanem dolgozni”.

Szerinte „a DK és a Momentum a koalíciós politizálást összekeveri az erőszakos politizálással”. A kivonulásra utalva azt írta: „Elfogadhatatlan , hogy megválasztott képviselők munkavégzés helyett sértődötten ellehetetlenítsék a zuglói képviselő-testület munkáját.” A napirend visszavonását azzal indokolta, hogy nem volt meggyőződve arról, hogy a legjobb jelöltet találták meg.

A DK és a Momentum képviselői azonban arra számítottak, hogy a mai ülésen az ő jelöltjüket megszavazzák, ezért a halasztáson megsértődtek és távoztak az ülésről. Elfelejtik, hogy nem magunknak és nem a személyes szimpátiánk alapján kell vezérigazgatót találnunk egy ilyen felelős pozícióra, hanem az önkormányzat, a zuglói polgárok számára. Éppen ezért nem az egyes pártok képviselőinek személyes szimpátiája a legfontosabb, hanem a szakmaiság és a hitelesség” - írta Horváth.

A helyi DK viszont úgy látja, éppen Horváth Csaba az, aki a saját érdekeit tolja előtérbe: „Horváth Csaba ma ismételten bebizonyította, hogy a zuglói emberek érdeke helyett a már nem közszereplő Tóth Csaba érdeke a fontosabb. Reméljük, hogy ezzel a lépésével nem a zuglói koalíció felbontása a célja.”

Szerintük a polgármester hátráltatja az önkormányzat és a vagyonkezelő munkáját. Várnai László független képviselő úgy értékelte a helyzetet a blogján, hogy „lassan, de biztosan Zuglóban is szétbomlik az ellenzéki koalíció”. Szerinte mindenki mindent megtesz, hogy a saját bizalmi emberét tegye a kulcspozícióba.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.