Putyin: Még el sem kezdtük igazán

külföld
2022 július 08., 05:42
comments 29

Kardcsörgető beszédet tartott orosz parlamenti képviselőknek Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök harciasan reagált a nyugat Ukrajnát támogató kijelentéseire és lépéseire, és azt mondta, az orosz erők még el sem kezdték igazán a harcot Ukrajnában.

"Azt halljuk, hogy a csatatéren akarnak legyőzni minket. Mit lehet erre mondani? Próbálják meg! Azt halljuk, hogy a nyugat az utolsó ukránig harcolni akar ellenünk. Ez tragédia az ukrán nép számára, de úgy tűnik, ebbe az irányba tartanak a dolgok."- mondta Putyin, aki szerint a nyugat proxyháborút vív Oroszország ellen azzal, hogy fegyverekkel és szankciókkal támogatja Ukrajnát. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy Oroszország továbbra is nyitott a béketárgyalásokra, bár a békés rendezésre annál kisebb az esély, minél inkább elnyúlnak a harcok Ukrajnában. Az orosz vezető hetek óta először beszélt az amúgy alapvetően eredménytelen és összeomlott béketárgyalásokra.

Az elnök lekicsinylően beszélt a nyugati szankciókról, amelyek szerinte ugyan okoztak nehézségeket Oroszországban, de messze nem olyan mértékben, mint azt a nyugati kormányok szerették volna.

Ahogy legutóbb Király András kollégám beszámolt róla, az orosz erők mostanra nagyjából az ellenőrzésük alá vonták Luhanszk megyét, most szerdán pedig a háború kitörése óta először nem számolt be az orosz kormány újabb területszerzésekről. Ez arra utalhat, hogy műveleti szünet következik az offenzívában, hogy újraszervezzék a bő két hónapon át dúló szeverodonecki csatában megtépázott orosz alakulatokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt