Majdnem egymillió előfizetőt veszített a Netflix

gazdaság
2022 július 20., 09:33
comments 4

Felgyorsult az előfizetést lemondók száma, közel egymillió előfizetőt veszített a Netflix április és július között. A szolgáltató korábban nagyobb mértékű veszteségre számított. Arra a kérdésre, hogy mi akadályozhatta meg az előfizetések további csökkenését, Reed Hastings, a cég vezérigazgatója azt mondta:

„Ha egyvalamit ki lehetne emelni, azt mondhatnánk, hogy a "Stranger Things." ”A sikeres sorozat negyedik évadát két részre bontva, idén júniusban és júliusban mutatták be.

A problémák

A vállalat 2011 óta először számolt be előfizetők elveszítéséről áprilisban, a hírt több száz fős leépítés követte. Hatalmas változás ez egy olyan cégnél, ami évekig megállíthatatlannak tűnő növekedést produkált.

A kedden bejelentett visszaesés a Netflix történetének eddigi legnagyobbja. A negyedévben a legtöbb lemondás az Egyesült Államokból és Kanadából jött, ezután következett Európa. A pandémia előtti szokások visszatérése és a gazdasági válság megnehezíti az új előfizetők megnyerését és a meglévő ügyfelek hűségének fenntartását. A Netflix szolgáltatásának áremelése szintén elriasztotta az előfizetők egy részét. A vállalatnak emellett az Apple TV, az HBO Max, az Amazon Prime és a Disney+ elleni versennyel is szembe kell néznie.

A jelenlegi helyzet

Összességében a vállalatnak június végén nagyjából 220 millió előfizetője volt. Ez továbbra is elsőséget jelent az ágazatban. A régóta két számjegyű növekedéshez szokott vállalat azonban évek óta a legkomolyabb lassulással küzd: az április-júniusi negyedévben 7,9 milliárd dolláros bevétele mindössze 8,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A cég részvényeinek értéke idén eddig több mint 60 százalékot esett.

A jövő stratégiája: jönnek a reklámok és a jelszómegosztás elleni intézkedések

A cég azt mondta, hogy a növekedést egy új, reklámokkal járó szolgáltatással és a jelszómegosztás visszaszorításával fogja beindítani. Egy tanulmány becslése szerint a jelszómegosztás évente 6 milliárd dollárjába kerül a Netflixnek.

A Netflix Közép- és Dél-Amerika egyes országaiban már most is több díjat számít fel a fiókok megosztásáért. A vállalat azt reméli, hogy ezt a modellt az egész világra ki tudja majd terjeszteni. Várhatóan 2023 elején elindul az olcsóbb, de reklámokkal járó szolgáltatás bevezetése is, "néhány olyan piacon, ahol a reklámköltés jelentős".

"Mint a legtöbb új kezdeményezésünk esetében, itt is az a szándékunk, hogy bevezetjük, azután figyelünk és tanulunk, hogy a tapasztalatok és igények alapján továbbfejlesszük a termékünk" - nyilatkozta a vállalat. (via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.