Belügyminisztérium: Biztosított a tankönyvellátás

oktatás
2022 július 21., 08:52
comments 10

Azt már megszokhattuk, hogy Magyarországon (az EU-ban szinte egyedülálló módon) nincs külön minisztériuma az oktatásnak, de azt még így is szokni kell, hogy a legújabb Orbán-kormányban már a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium alá tartozik a terület.

Így aztán az imént a BM adott ki közleményt arról, hogy biztosított a tankönyvellátás. Mint írják, „közel 13 millió tankönyv gyártása fejeződik be a napokban, a szeptemberi tanévkezdésre valamennyi az iskolákban lesz. A Kormány számára továbbra is kiemelten fontos a családok védelme, így immár három éve a köznevelésben és a szakképzésben tanuló valamennyi diák számára ingyen biztosítja a tankönyveket. A háborús infláció okozta nehézségek és a papír árának jelentős emelkedése ellenére a tankönyvek jó minőségben, határidőre elkészülnek.

Idén ősszel újabb három évfolyamot érint a 2020-ban megújult Nemzeti alaptanterv felmenő rendszerű bevezetése, ennek megfelelően megújulnak az új, illetve átdolgozott 3., 7. és 11. évfolyamos tankönyvek, a folyamat a következő tanévben zárul, a fejlesztők már a 4-8-12. évfolyamos tankönyveken dolgoznak. Az új köznevelési és szakképzési tankönyvjegyzékről 40 kiadó 2435 különböző kiadványa, köztük számos új fejlesztésű tankönyv közül rendelhettek az iskolák. A tankönyveket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. augusztusban szállítja ki az iskolákba.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.