Azzal fenyegették az adósukat, hogy megskalpolják baltával

bűnügy
2022 július 25., 09:46
comments 1

Felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség két bácsalmási férfi ellen, akik éjszaka, az ágyából rabolták el az állítólagos adósukat.

Az áldozat egy április végi éjszakán arra ébredt, hogy valaki ül a kezén és pofozza, az illető társa pedig trágár szavakkal illeti és a kölcsönadott pénzt követeli, aztán kést szorít a nyakához. A támadók megmondták az áldozatnak, hogy tartják fogva, amíg nem fizet, aztán elvették a kabátját, mondván már az is az övék,

A férfit átkísérték egyikük házába, éjszaka többször kést szegeztek a torkához, és ököllel ütötték, rugdosták. Az áldozat hiába próbált menekülni, az ajtó zárva volt, végül kétségbeesésében elárulta, hogy másnap fog fizetést kapni.

Az egyik elkövető továbbra is követelte a pénzt, fogóba fogta a kisujját, és fenyegette, hogy letépi. Közben kést nyomott a combjához, majd a másik kezével ráütött, így átszakította a nadrágját.

Ezután egy balta fokával kis erővel tarkón ütötte a férfit, míg a balta élét a homlokához nyomta, és skalpolással fenyegette. A bántalmazássorozatnak másnap kora délután az vetett véget, hogy a fiatalabb vádlott javaslatára mindhárman elindultak a sértett lakására pénzért.

Útközben viszont az áldozat beszaladt egy ismerős ingatlanba és segítséget kért, ahol aztán rendőrt hívtak.

Az ügyészség fegyházbüntetést kért az elkövetőkre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.