Von der Leyen: Varsó még nem teljesítette a helyreállítási EU-s források kifizetéséhez fűződő feltételeket

eu
2022 július 26., 12:51

Varsó még nem teljesítette a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt EU-s források kifizetéséhez fűződő feltételeket – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilapnak adott interjúban.

A támogatás folyósítása előtt Lengyelországnak teljesítenie kell a bírósági fegyelmi rendszer reformja kapcsán elfogadott kötelességvállalásait – utalt Ursula von der Leyen a Varsó és Brüsszel közötti megállapodásra.

photo_camera Fotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency via AFP

Fontos lépésnek nevezte az Andrzej Duda államfő kezdeményezésére elfogadott, július közepén hatályba lépő törvényt, aminek értelmében megszűnt a lengyel legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara. Egyúttal kifogásolta, hogy a törvény „nem garantálja a bíráknak, hogy megkérdőjelezhessék egy másik bíró státuszát anélkül, hogy ezért felelősségre vonják őket”.

Bírói függetlenségi teszt

Lengyelországban 2020-ban fogadták el az utóbbi években kinevezett bírák legitimitását védő jogszabályt. Előtte ugyanis egyes lengyel bírósági döntések megkérdőjelezték a Jog és Igazságosság párt 2015 óta tartó kormányzása idején hivatalba lépett bírák státuszának törvényességét. A júliusi törvény úgy oldja meg a problémát, hogy lehetővé teszi egy ún. „bírói függetlenségi teszt” kezdeményezését a bírósági eljárások minden érintettjének. Ez a megoldás Duda elnök szerint szavatolja az állampolgároknak a független bíráskodás jogát.

Von der Leyen azt is hangsúlyozta az interjúban, hogy Lengyelországnak még teljesítenie kell az Európai Unió Bíróságának tavaly júliusi döntését a fegyelmi kamaráról, és kifogásolta, hogy továbbra sem tértek vissza munkahelyükre a kamara döntése nyomán felfüggesztett bírák. A Bíróság által előírt napi bírság továbbra is érvényes – mondta. A tavalyi döntés végre nem hajtásáért a Bíróság napi 1 millió eurót érő bírságot rótt ki Lengyelországnak.

Nagyon meghökkentő

Ursula von der Leyen nyilatkozatait „nagyon meghökkentőnek” minősítette Malgorzata Paprocka, a lengyel államfői hivatal államtitkára a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióban. Azt mondta, a brüsszeli bizottság júniusban a szóban forgó lengyel bírósági törvénytervezet ismeretében hagyta jóvá Varsó helyreállítási tervét.

Szerinte Lengyelország teljesítette a fegyelmi rendszerről szóló ítéletet is, a fegyelmi kamara megszűnt, az általa hozott korábbi döntések ellen pedig fellebbezni lehet. Érthetetlennek nevezte, hogy Lengyelországtól továbbra is levonják a napi bírságot.

Az államtitkár szerint még mindig van esély arra, hogy a helyreállítási terv kapcsán Varsó dűlőre jut Brüsszellel, a kormány folyamatosan kapcsolatban van a bizottsággal.

Idén vagy jövőre

A lengyel helyreállítási terv jóváhagyása miatt az Európai Parlament júniusi állásfoglalásában bírálta az Európai Bizottságot.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arra számít, hogy az első új uniós források – köztük a helyreállítási tervhez tartozók – folyósítása Lengyelországnak az idei év végén vagy a jövő év elején elkezdődik. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.