Ukrajna felosztásáról készült térképpel provokál Medvegyev

július 28., csütörtök 9:02
18

Leginkább provokációra vagy gúnyolódásra alkalmas poszttal jelentkezett Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök és miniszterelnök, aki most a Biztonsági Tanács elnökhelyettese.

Két térképet posztolt a Telegramjára. Az egyiken a 2014-es orosz területfoglalások előtti Ukrajna látható, a másikon pedig egy olyan elképzelt állapot, amelyben az ország nagy részét már bekebelezte Oroszország, és csak Kijev környéke maradt meg Ukrajnának. A nyugati részeken Lengyelország, Románia és Magyarország osztozik, Kárpátalját pedig elcsatolják.

Medvegyev számíthatott arra, hogy ezt majd úgy veszik át mindenhol, hogy Medvegyev közzétette, hogyan osztanák fel Ukrajnát. Már látszik, hogy a magyar média jó része is belesétált ebbe a csapdába.

A Telegram-poszt szövege ugyanis ez:

  • Az ukrán elnök pszichotróp anyagoktól befolyásolt agyában a következő kép alakult ki országa fényes jövőjéről (1. ábra).
  • A nyugati elemzők szerint ez valójában így lesz (2. ábra).

Vagyis Medvegyev nem állítja, hogy ez az orosz terv, csak direkt félreérthetően kommunikál. Korábban amúgy már arról is beszélt, hogy Ukrajna eltűnhet a térképről úgy, ahogy van. Az Ukrajna felosztásáról és Kárpátalja elcsatolásáról szóló elképzelések már 2014 óta felbukkannak elég magas szinteken. A Lakmusz az orosz propagandában felbukkant hasonló térképekről is írt.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt