Már várják a vevőket a felszabadított olajtartalékok tárolótelepein

gazadság
2022 augusztus 02., 11:47

A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) augusztus 1-én értesítette minden tagvállalatát, hogy a felszabadított 184 millió liter gázolajmennyiségből mekkora volument jogosult vásárolni. A tagvállalatoknak haladéktalanul nyilatkozniuk kell, hogy kívánnak-e élni vásárlási jogukkal, amelyet követően megkötésre kerülnek a Szövetség honlapján is elérhető minta szerinti adásvételi szerződések

- közölte lapunkkal a szövetség.

A felszabadított biztonsági gázolajkészletből a szövetség minden tagja jogosult vásárolni a júniusi tagi hozzájárulási díj arányának megfelelően, azaz a júniusban szabad forgalomba hozott gázolajmennyiség arányában. Az MSZKSZ-nek a hvg.hu összefoglalója szerint literenként 292,6 forintos áron kell értékesítenie a készleteket a hazai töltőállomás-hálózatok számára. Az árkülönbözeten a Mol-nak (mint a legnagyobb töltőállomás-hálózat tulajdonosának és mint üzemanyag-termelőnek) jelentős nyeresége fog keletkezni. Ezt a plusz nyereséget vonja el az állam az extraprofit-adó megemelésével. De persze a szövetségnek nemcsak a Mol a tagja, hanem például az OMV, a Shell, az Auchan vagy a reptéri RÜK Kft. is.

Mivel egy tavaszról elhalasztott karbantartás miatt leállt a Mol százhalombattai finomítója, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton bejelentette, hogy a kormány az áruhiány kialakulásának megelőzése érdekében felszabadítja a hazai kőolajtermék-tartalék mintegy negyedét. A pénzügyi feltételek teljesítését követően a tagok megkezdhetik a részükre biztosított készletek kiszállítását a tárolótelepekről. A biztonsági készletek jelenlegi szintje: 667,4 ktonna kőolaj, 264,5 millió liter motorbenzin, 472,9 millió liter gázolaj és 2,5 millió liter kerozin, amely készletmennyiség jelenleg 84 napnyi nettó importnak felel meg.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Hogy mekkora mennyiség ez a 184 millió liter gázolaj, azt jól mutatja, hogy amikor június elején a schwechati olajfinomító tervezettnél hosszabb leállása miatt a kormány megnyitotta a magyar stratégiai benzintartalékot az OMV számára, akkor az osztrák olajvállalat (OMV Hungária Kft.) 18 millió liter motorbenzint és 29 millió liter gázolajat vásárolhatott meg. Gázolajból most ennek a hatszorosát szabadították fel.

"A biztonsági készletek az MSZKSZ tulajdonában vannak, beszerzésük banki hitelekből történik, a fenntartáshoz, működéshez szükséges forrást pedig a tagok által befizetett tagi hozzájárulási díj biztosítja. A stratégiai készletek jellemzően 40 százalék körüli részét a kőolaj, a fennmaradó hányadot a motorbenzin- és motorikus gázolajkészletek teszik ki. E két utóbbi közötti megoszlás pedig megfelel a hazai fogyasztási arányoknak" - közölte a szövetség. A felszabadított gázolajat a szövetség tulajdonában lévő HEXUM Tartálypark Zrt. tárolótelepein értékesítik a tagvállalatok részére.

Ilyen szigorúan őrzött tárolótelep Celldömölkön, Pétfürdőn, Vámosgyörkön, Százhalombattán és Tiszaújvárosban található. "A szabványos motorhajtó-anyagok a telephelyre vasúton érkeznek, majd kereskedelmi vagy a stratégiai tartályokba kerülnek lefejtésre. A motorhajtó-anyagok kereskedelmi kiszállítása többnyire közúton történik, a stratégiai motorhajtó-anyagok kiszállítása közúton és vasúton lehetséges. A telephelyen gyártási folyamat nem történik" - olvasható például a celldömölki tárolótelep bemutatkozásában. A Hexum stabilan nyereséges, tavaly 11,6 milliárd forintos bevétel mellett 890 millió forint nyereséggel zárt. A felszabadított készleteket 2023. április 1-ig kell visszapótolni. Erre a feladatra a szövetség pályázatot fog meghirdetni a tagok körében.

Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke hétfőn az RTL Híradónak azt mondta: van olyan benzinkút, ahol nincs dízel, de van olyan is, ahol már semmit sem lehet kapni, így heteken belül nagy problémák lehetnek a gázolajellátással Magyarországon. A szombati kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, az új rendelkezéssel spórolnak az üzemanyagon, illetve azt, hogy nem várhatóak újabb korlátozások.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.