Három hajónyi gabonaszállítmány hagyta el Ukrajnát

augusztus 5., péntek 7:12
1

58 ezer tonnányi kukoricaszállítmány indult útnak Ukrajnából, közölte a török külügyminisztérium. Az újrainduló szállításokat felügyelő Isztambuli Koordinációs Tanács szerint két hajó a csornomorszki kikötőből, egy pedig az odesszaiból távozott. A hírt a Reuters is megerősítette.

Az egyik hajó Írországba, a másik Nagy-Britanniába, a harmadik pedig Törökországba tart.

Gabonaszállító hajó távozik a csornomorszki kikötőből Fotó: METIN AKTAS/Anadolu Agency via AFP

Az orosz invázió óta augusztus elsején indult útnak először gabonaszállító teherhajó Ukrajnából. Az orosz hadiflotta a háború eleje óta blokkolta a kereskedelmi forgalmat, ezzel komoly élelmiszerválságot okozva világszerte. Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, az innen érkező kínálat kiesése ezért nagyon megemelte a gabona világpiaci árát. A háború kezdete óta nagyjából 20 millió tonna gabona ragadt az ukrán kikötőkben.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter személyesen igyekezett győzködni több afrikai ország vezetőit, hogy nem az oroszok tehetnek arról, hogy nem engedik ki az ukrán kikötőkből a gabonaszállítmányokat. Végül török közvetítéssel kötöttek megállapodást a felek, igaz, az oroszok szinte rögtön utána lőni kezdték Odessza kikötőjét.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt