Havonta bruttó 750 ezer forintért foglalkoztatták a jogerősen elítélt polgármestert

POLITIKA
2022 augusztus 09., 11:09
comments 14

A határozott, öt hónapra – 2022. március 1-től július 31-ig – kötött szerződés szerint munkájáért havonta bruttó 750 ezer forint jár Tát Margitnak. Azaz összesen 3 millió 750 ezer forint – közölte a méhkeréki jegyző a Magyar Narancs adatigénylését követően.

Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi pénzt kapott a Békés megyei Méhkerék önkormányzatától Tát Margit, a település korábbi polgármestere, akit, miután jogerősen elítéltek csalásért – és emiatt nem lehetett polgármester –, az önkormányzat visszafoglalkoztatott településfejlesztési koordinátorként. Vagyis megoldották, hogy bár hivatalosan nem lehetett polgármester, mégis ő vezette a falut.

photo_camera Fotó: Tát Margit/Facebook

A lap azt írja, ezen kívül is találtak még furcsaságot: Méhkeréken június 19-én rendezték meg az időközi választást, amit megnyert Tát Margit, és június 27-én kezdte meg munkáját újra polgármesterként, miközben megbízási szerződése szerint ezzel párhuzamosan még egy hónapig ő volt a településfejlesztési koordinátor is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.