Magyar uralkodók, köztük Szent László földi maradványait is azonosították

Történelem
2022 augusztus 09., 09:15
comments 8

Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között. A koponyák vizsgálata a napokban fejeződött be.

Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatócsoportjának igazgatója, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézet Genetikai Tanszékének munkatársa vezetésével folyó projekt során sikerült bizonyítani, hogy a székesfehérvári osszáriumban (csonttárban) Árpád-házi királyok földi maradványai találhatók.

Az SZTE-n vizsgált négyszáz emberi maradványból DNS-mintát vettek, a csontokat szénizotópos kormeghatározásnak is alávetették, így derült ki, hogy a székesfehérvári sírhelyet a 9-től a 16. századig használták temetkezésre.

photo_camera Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

A szegedi tudósok vizsgálatának biztos kiindulópontja a korábban megtalált III. Béla király DNS-mintája volt. Ennek segítségével sikerült feltérképezni az Árpád-házi rokonokat. Eddig Antiókhiai Anna (1154-1184), III. Béla magyar király első feleségének csontjait, valamint Szent László király (1040-1095) földi maradványait, továbbá Halicsi Endrét (1210-1234), II. András magyar király harmadszülött fiát azonosították.

A közlemény szerint a kutatóknak Corvin Jánostól (1473-1504), Mátyás király (1443-1490) fiától és unokájától, Kristóftól (1499-1505) is van DNS-mintája, emiatt úgy gondolják, csak néhány lépésre vannak attól, hogy Mátyás király földi maradványait is azonosíthassák. Árpád-házi Mária nápolyi királyné (1257-1323) koponyája vizsgálata után pedig kiválaszthatók lesznek a csontkamra leletei közül az Anjou-irályok maradványai is. Ehhez azonban a kutatóknak Nápolyba kell utazniuk, hogy az ottani uralkodói sírokból mintát vegyenek.

A szegedi kutatók egyénként minden koponyát beszkenneltek, és ennek alapján arcrekonstrukciót készítenek. Mivel a DNS-információ a szem- és hajszínt is magában hordozza, az érdeklődők hamarosan egy VR-szemüvegen keresztül szembe nézhetnek több Árpád-házi uralkodóval is. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.