Egy portugál futó szerint a bőrszíne miatt állították meg autójával Londonban a rendőrök

külföld
2022 augusztus 15., 12:56
comments 9

Ricardo dos Santos a Twitteren számolt be arról, hogy vasárnap Londonban hét fegyveres rendőr állította meg őt az utcán, szerinte kizárólag a bőrszíne miatt. Bejegyzése szerint miután megállt, két rendőr futott autója két oldalához, az egyikőjük megpróbálta kinyitni a kocsi ajtaját, majd „mivel nem tudta, hogyan kell használni egy Tesla kilincsét, frusztráltan elővette a gumibotját, mint aki arra készül, hogy betörje az üveget”.

link Forrás

A londoni rendőrség közleménye szerint a rendőrök rutinellenőrzést végeztek, és csak azért akarták félreállítani a férfit, mert „aggódtak, hogy a sofőr esetleg telefonál”. A rendőrök szerint egyértelműen jelezték az autónak, hogy húzódjon félre, és miután ezt nem tette meg, erősítést kértek.

Dos Santos azt írta, „bosszantó, hogy két év alatt semmi sem változott”, hozzátéve, hogy nem érti, miért volt szükség az ellenőrzéséhez hét rendőrre. A portugál sportolónak 2020 júliusában volt egy hasonló esete, amikor a futót és feleségét rendőrök motozták majd bilincselték meg. A BBC szerint a történtek után még a pár három hónapos gyerekének adatait is tárolták a londoni rendőrség adatbázisában. Dos Santos felesége szerint akkor azzal vádolta a rendőrséget, hogy bőrszínük miatt állították meg őket.

Még áprilisban jelentették be, hogy a 2020-as eset miatt öt rendőrnek súlyos kötelességszegéssel kapcsolatos fegyelmi meghallgatáson kell részt vennie. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.