Baranyi Krisztina szerint a DK miatt nem lesz budapesti népszavazás a Fudanról

POLITIKA
2022 augusztus 16., 05:53
comments 78

A ferencvárosi kerületvezetés továbbra is szeretne népszavazást tartani arról, legyen-e kampusza a kínai Fudan Egyetemnek Budapesten. Baranyi Krisztina polgármester a Népszavának azt mondta, akár augusztus végéig beadhatják a kérdést a választási bizottságnak. Ha hitelesítik, a helyi képviselő-testület dönthet a népszavazás kiírásáról.

Fővárosi szinten viszont aligha lesz népszavazás, legalábbis Baranyi azt mondja, homályos válaszokat kap, amikor erről érdeklődik.

„A legőszintébbnek az a verzió tűnik, miszerint a Fővárosi Közgyűlésen sem menne át a kezdeményezés, mivel a Demokratikus Koalíció nem támogatná” - mondta Baranyi. A DK nem reagált a lap megkeresésére.

photo_camera Baranyi Krisztina Fotó: Halász Júlia/444

Karácsony Gergely főpolgármester tavaly júliusban kezdeményezett országos népszavazást öt kérdésben, amelyek közül kettőt engedett át a Nemzeti Választási Bizottság. Az egyik az álláskeresési járadék meghosszabbításáról, a másik a Fudanról szólt.

Év elején összegyűjtötték a szükséges aláírásokat, ami fontos eleme volt az ellenzéki kampány feléledésének, de májusban az Alkotmánybíróság mindkét kérdést elkaszálta. Karácsony akkor azt írta, meg kell találni annak a módját, hogy „legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket ezekben a kérdésekben”.

A főváros most csak annyit írt a Népszavának, hogy továbbra sem szeretnék a Fudan Egyetemet, a népszavazást is a főpolgármester kezdeményezte, de hiába gyűltek össze az aláírások, „a kormányzat nem akarja, hogy ebben a kérdésben az emberek döntsenek”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.