Nagy volt a verseny, hogy ki köszönti fel hamarabb a születésnapján a miniszterelnök feleségét

augusztus 16., kedd 10:37
20

Augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepe, de aki igazán jó pontokat szeretett volna szerezni a közösségi médiában, annak egy másik jeles napra is figyelnie kellett: hétfőn ünnepelte a szülinapját a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó. A Fideszben már őt is illik nyilvánosan felköszönteni, szerencsére erre is van központi szöveg- és emojikészlet.

🥇

A fideszes képviselők közül először Zsigmond Barna Pál kapcsolt, aki már reggel 8:12-kor kiírta, hogy „Ma ünnepli születésnapját Lévai Anikó.👏 Isten éltesse! 🙏”

🥈

A második legjobb időzítés meglepő módon a NER sokadvonalából érkezett: Renge Zsolt 8:32-kor kirakta ugyanazt a szöveget és hangulatjeleket, mint Zsigmond Barna Pál: „Ma ünnepli születésnapját Lévai Anikó.👏 Isten éltesse! 🙏” A fényképválasztásnál ő sem feledkezett meg Orbán Viktorról.

🥉

Egészen 10:56-ig kellett várni, hogy az egyenszöveg eljusson a győri Fidesz oldaláig. Igaz, ők már egy szemtelenül fiatal képet választottak az uralkodói párról:

🏅 Köszöntöttek még

Bajkai István országgyűlési képviselő nem lehetett elégedett a központi hangulatjelekkel, mert 11:50-kor az imádkozó kéz helyett inkább egy szelet tortát választott🍰, és a szövegen is igazított egy kicsit. Erre szokták mondani, hogy a Fidesz igazi néppárt, sokféle irányvonal megfér békésen egymás mellett.

Horváth Kristófnak 15:07-re sikerült átvennie a legelső szöveget és képet.

A KDNP Debrecen oldala 18:10-kor is tartotta magát a fiatalos fotóhoz.

Hoppál Péter 19:03-ra felmérte, hogy itt a szintidővel már nem lehet kitűnni, és inkább a tartalmi oldalt érdemes erősíteni. Másrészt egy kultúráért felelős államtitkártól elvárható, hogy legalább egy minimális kreativitást villantson, ezért a köszöntésében felsorolt mindent, amit szerinte Lévai Anikóról tudni érdemes:

Orbán Viktor felesége jogász, a Fidesz egyik alapítója, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító tagja, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, ötgyermekes családanya.” A 🙏-t pedig egy laza mozdulattal 👍-re cserélte:

Bányai Gábor késő este, 10:09-kor már úgy érezte, nem szabad kockáztatni a további halogatással, inkább gyorsan mentett egyet a legalapabb szöveggel:

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt