Renge Zsolt

Szijjártó Péter nem tudott a Budapesten tevékenykedő orosz ügynökökről, nem, nem és nem

Miféle GRU, miféle orosz beavatkozás? Szijjártó világában „elkeseredett álhírgyártás” és „nyilvánvaló” ukrán beavatkozás van.

Haász János
belföld

Megint megszórta közpénzzel a kormány a fideszes álcivileket

Előrehozták a jövő évi pénzosztást, így még időben jöhetnek a postaládákba a kormánypárti kampányújságok, de jut majd rendezvényekre is.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Győzelemmel ért véget Varju László 7 évig tartó földharca

A DK politikusa harmadszor szerzett parlamenti mandátumot Újpesten. Miután jogerősen elítélték és a Fidesz is kitartóan támadta, a győzelem nagy elégtétel számára. Országos politikai következtetéseket azonban nem érdemes levonni az eredményből.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A Fidelitas budapesti elnökét az '56-ban a tetőről tüzelő ÁVO-sokra emlékeztetik a mai balliberális politikusok

A Fidesz budapesti elnöke, Láng Zsolt pedig azt közölte: sajátos fintora a sorsnak, hogy azok a honfitársaink, akik 56-ban nyugaton kerestek menedéket, ma választott hazájukban nagyobb fenyegetettségben élnek.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Nagy volt a verseny, hogy ki köszönti fel hamarabb a születésnapján a miniszterelnök feleségét

A kevésbé kreatív képviselők dolgát központi szöveg- és emojikészlet segítette.

Czinkóczi Sándor
ünnep