„Pontosan értettük, mit jelentett, amikor a felcsúti favágó beröffentette a láncfűrészt”

augusztus 17., szerda 20:10
3
  • Szerdán este civilek hívására több ezer tüntető gyűlt össze az MTA épülete előtt, hogy tiltakozzanak a kormány tűzifa-rendelete ellen.
  • A szervezők azért választották ezt a helyszínt, mert a Széchenyi téren van Budapest egyik legöregebb fája.
  • A főszervező Bojár Iván András (10 millió Fa Alapítvány) az alábbi beszédét mondta el az eseményen.

Kedves Fákat, Erdőket, és a Földet Szerető Barátaim!

Itt a téren, a hátatok mögötti park közepén áll, nem is áll, szinte már fekszik egy megtámasztott ősöreg fa. Miatta vagyunk ma itt. Amikor helyszínt kellett választanunk Budapest egyik, ha nem a legöregebb fájának közelségét kerestük. Hogy ez a fa pontosan mennyi idős, nem lehet tudni, de a 19. század végén már biztosan itt állt. Látta Budapest felépülését, látta Deák Ferencet elballagni a Parlamentbe menet. Látta az első világháborúba vonuló bakákat, a kommünt, Horthy bevonulását, a német megszállást, a Dunához levitt magyar zsidók menetoszlopait. Látta a bejövő oroszokat, a folyóba rogyott Lánchidat. Látta a kommunista rezsimet, Rákosit és Kádárt, látta a forradalmat. És aztán látta a kivonuló oroszokat is, Antall Józsefet, a kiépülő új demokráciát. És most lát bennünket, a jövőnkért, gyermekeink jövőjéért felelősséget érző és vállaló polgárokat. Látja a dühünket és elszántságunkat, amit a kormány felelőtlen, ártalmas, életveszélyes lépése miatt érzünk.

Fotó: Németh Dániel

Rendeletével a kormány az emberiség életét biztosító egyik legfontosabb erőforrásunkat, az oxigént ontó fákat élné fel. Mindezt 2022-ben, amikor már minden gyerekfigyelme fókuszában a klímavészhelyzet áll, amikor a“rettegve gyűlölt” Egyesült Államok elfogadta a történelem eddigi legnagyobb klímavédelmi csomagját. Hiszen mindennapi tapasztalásunk a kiszáradó folyók, elapadó tavak látványa, az égő erdők és a kemence helyett a földeken kiégő búza, honfitársaink elveszett keze munkája.

A kormány ehelyett kerozinnal olt tüzet.

Valós, modern társadalomjobbító technológiai fejlesztések helyett tűzifának aprítaná fel gyermekeink jövőjét. S aki ez ellen felszólal, azt lebolsevikozza, trollhadsereggel zaklatja.

Ne tévedjünk barátaim! Az államilag védett erdők nem az államé. Azok az erdők még csak nem is a földesuraké. Nem. Azok a mi erdeink! Minden egyes magyaré.

A tiétek, akik ma itt álltok, és azoké is, akik ma még nincsenek itt. Az erdők, ahogy McMenemy Márk barátom mondta a gyerekeinké és azok gyerekeié, amit használunk belőlük, tőlük vesszük kölcsönbe. Kölcsönbe, de nem el. És nem örökre azzal, hogy elpusztítjuk.

Fotó: Németh Dániel

Függetlenül attól, hogy Budapesti vagy vidéki, jobb-vagy baloldali, munkás vagy diplomás, minden egyes magyar birtokosa azoknak az erdőknek. Jogilag nem, de ökológiai értelemben még a magánerdő is mindannyiunké, s ezt épp azok a fák tudják a legjobban, akik nemcsak a földterület gazdájának adnak oxigént, de minden földi létezőnek.

Az erdők feletti állami jogszabályi védelem éppen azt jelentené, hogy a mi akaratunkból megvédi a fákat. Mindenekelőtt az indokolatlan kivágástól. Most azonban nekünk kell megvédeni a fákat az állam ellenében! Az ugyanis elárulta a nemzeti zöldvagyont.

És meg fogjuk védeni őket. Minden egyes fát. Ha az ellenzékkel szemben kellene megvédenünk, tőle védenénk, ha a kormánnyal szemben kényszerülünk rá, akkor az ellenében fogjuk. A fa törzse ugyanis kör alakú, van ugyan déli és északi, mohás oldala, de nincs neki se bal se jobboldala.

Kedves Barátaim! Ebből a rendeletből nem lesz semmi! Nem megvárjuk, hogy eldöntsék, hanem cselekszünk. Ezt a rendeletet elkaszáljuk!

Fotó: Ács Dániel

Mi, a 10 millió Fa országos közössége soha nem tüntettünk. Soha semmiféle politikai, pláne pártpolitikai nyilatkozatot nem tettünk. Nem ezt tartjuk a feladatunknak. Mi, százak és ezrek, nem valami ellenében, hanem valamiért dolgozunk. Ültetni, teremteni, alkotni szeretünk. Mi 10 millió fát akarunk ültetni – Europa Bolsonarója viszont 100 milliót kivágni. Ezért vagyunk ma itt. Hogy ezt megakadályozzuk.

Hazáját szerető, környezetet védő, a gyermeke jövőjét féltő emberként mondom veletek együtt, hogy nem hagyjuk! Azt már látjuk, hogy a kormány elkezdte a porhintést. Hogy a védett erdők kivágása valójában nem is a védett erdőkre vonatkozik és nem is a kivágásról szólnak.

Már-már ott tartunk, hogy ők tulajdonképpen tarvágással ültetnek. Pontosan értettük, mit jelentett, amikor a felcsúti favágó beröffentette a láncfűrészt: totális önzést, arroganciát, mohóságot, és főleg cinikus közönyt a természet, az emberek, a gyerekeink jövője iránt.

Bár a kormányzati hierarchia egy alacsonyabb fokán, nem érintve a kormányrendeletet, kijött egy kis mismásolás, hogy nem is akarják ők betartani a saját tíz napja hozott rendeletüket, azért bennem már kialakult annyi gyanakvás, hogy kommunikációs trükköknek ne higgyek. S ugyanez a gyanakvás ébred bennem akkor is, amikor ellenzéki pártok lelkesen győzelmi ünnepet ülnek amiért át akarták verni őket. Az agrárminiszter utasítása, még csak nem is miniszteri rendelet, csak utasítás, a nesze semmi fogd meg jól minősített esete. Egyetlen tény érthető meg belőle: hogy igazunk volt és van, hisz maga a miniszter mondta ki, s hogy a ránk küldött úgynevezett erdészek és úgynevezett szakértők, elárulták az erdőt, a hivatásukat, a nemzetjövőjét. Kedves barátaim, mindez nem pártpolitikai kérdés. Ez létkérdés! Vagy az Élet pártján áll valaki, vagy az Élet ellenében


Ebben a rendeletben is épp az a leggyalázatosabb, hogy megint szembe akarja fordítani a várost és a falut, az értelmiséget, a munkásokat és a szegényeket.

Nyilván tudjuk mit jelent a fatüzelés. Mit jelent a tél hidege és a szegénység. Épp elég barátunk van szerte az országban, akiknek gondot jelent mindez. Ezekben a percekben az ország számos pontján, Pécsett, Nyíregyházán is velünk együtt tiltakoznak. Ahogy zajlott már demonstráció Székesfehérváron, Szolnokon és Miskolcon is. A közös petíciónkat aláíró 110 ezer ember, különösen a közel 400 szervezet az egész országot behálózza. Én magam is többet élek vidéken, mint Budapesten. Ott én is fával fűtök. Épp eléggé tudjuk, sokaknak milyen nehéz a téli tüzelő előteremtése.

Fotó: Ács Dániel

Ha innen átnézek, látom a Gellérthegyet, és látom, hogy a hegyen a fák úgy néznek ki, ahogy október végén szoktak. Kiszáradtak. A mi kormányunk meg tüzet lő majd rájuk két nap múlva. Forró ünnep lesz, hisz addigra itt fognak tüntetni a gazdák is. Más szempontból, de azonos okokból, mint mi. A klímavészhelyzet miatt, a Föld védelmében. Mert az évszázad legnagyobb aszálykárától szenvedünk mi is, ők is. És ők azért fognak tüntetni, hogy nekik idén ne kopjon fel az álluk, és hogy mi jövőre ne koplaljunk. A gazdatársadalom többségét általában nehéz lenne baloldali elhajlással vádolni. De mostanra nekik is elegük lett. Azt mondják, elég volt! És most azt mondjuk mi is, hogy elég!

Fotó: Ács Dániel

Nemcsak tiltakozni, tenni is akarunk. Összefogunk és ellenállunk! Erőt és erdőt mutatunk! Jó dolog skandálni, hogy nem hagyjuk, de itt valódi cselekvésre van már szükség. A 10 millió Fa kezdeményezi az Erdőőrök országos hálózatát. Ide a színpad melletti toborzósátorba várjuk mindazok jelentkezését, akik a gyakorlatban is tennének az erdeink megvédéséért, vagy írhatnak nevagjki@gmail.com címre. Ez a hálózat figyeli, szakszerűen ellenőrzi és akadályozza majd meg a kivágásokat. Veszély esetén jelez, és riasztja a zöld szervezeteket, a helyi közösségeket és a nyilvánosságot, ha valahol pusztításra utaló jelet lát. Ezt az információs és akcióhálózatot pedig örömmel szervezzük akár egyetlen nagy közös rendszerbe más hasonló kezdeményezésekkel. De még egyszer hangsúlyozom: ez nem pártpolitikai ügy. Nem a parlamenti ellenzék ügye. Ez mindannyiunk ügye. Jobb- és baloldaliaké, hívőké és ateistáké, falusaiké és városiaké egyaránt.

Itt az ideje, hogy végre kirángassuk a mindannyiunkat érintő klímvészhelyzet ügyét a politikai pártok jobb- és baloldali harcából. Most civil kiállásra és civil ellenállásra van szükség!

Szóba hoztam az itt a téren álló sokat látott fát. Szeretném, ha mindannyian ígéretet tennénk neki: nem hagyjuk, hogy a Bükk, a Mecsek, a Bakony, a Mátra, a Zemplén hegyei közt meghúzódó nemes erdeink fái elpusztuljanak egy kapkodó és haszonleső döntésnyomán. Kedves öreg fa, egyszer, talán nem is olyan sokára visszajövünk, és beszámolunk róla, hogy megállítottuk az oktalan pusztítást.

Mától új időszámítás kezdődik! Magyarországra is beköszöntött a klímatudatos cselekvés kora! Hát cselekedjünk! Éljen Magyarország! Éljen a Föld! Éljen az Élet!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt