Szalay-Bobrovniczky: A magyar köztudottan katonanemzet

belföld
2022 augusztus 19., 05:25
comments 36

A magyar kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre; Magyarország továbbra is a béke pártján áll a jelenlegi külpolitikai helyzetben, de a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a székesfehérvári Fricsay Richárd regionális katonazenekari fesztiválon, a város Zichy ligetében tartott beszédet. „Nagyapám, Szalay Kázmér huszárhadnagy is e városba vonult be lóháton mint új helyőrségébe a 13. Jász-Kun Huszárezreddel 1912-ben Galíciából" - mondta a miniszter.

photo_camera Fotó: Kovács Anikó/MTI/MTVA

A honvédelmi tárca vezetője azt mondta, hogy a magyar nemzet köztudottan katonanemzet, fegyverrel foglalt hazát és azzal is védte meg. Azt is mondta, hogy ez az az erő, amelyre a magyar honvédség fejlesztésekor a kormány épített, és mindez szellemi, erkölcsi tartalék katonáinknak.

„Katonának lenni életre szóló hivatás" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.