Trump jogi eszközökkel állítaná le a birtokán lefoglalt titkosított dokumentumok vizsgálatát

külföld
2022 augusztus 23., 06:23
comments 6

Donald Trump egykori amerikai elnök ügyvédi csapata arra kért egy floridai bírót, hogy függessze fel az amerikai igazságügyi minisztérium által kijelölt nyomozók munkáját, és egy „független jogászt, egy különleges ügygazdát” nevezzenek ki, aki felügyelné a Trump floridai otthonában lefoglalt iratok felülvizsgálatát, írja a BBC.

Augusztus 8-án szállta meg Trump birtokát az FBI, és közleményük szerint több titkosított, illetve szigorúan titkos besorolású dokumentumot vittek el onnan, melyek nem hagyhatták volna el a Fehér Ház területét.

Trump azt állítja, hogy nem követett el jogsértést, és a dokumentumok titkosságát elnökként már feloldotta. Az ügyvédi csapata által benyújtott kereset alapján a volt elnök jogászai szerint a szövetségi nyomozók csak politikailag értékes dokumentumok után kutattak, hogy megakadályozhassák Trump ismételt elnökjelöltségét. A jogi irat kitér arra is, hogy Trump az egyértelmű esélyese a republikánus előválasztásnak és a 2024-es választásnak is, ezért neki kell döntenie arról, hogy indulhat, a hatóságokat pedig nem használhatják fel fegyverként politikai célok elérésére.

Az igazságügyi minisztérium rövid közleményben reagált, közölve, hogy tudnak Trump csapatának beadványáról, és a bíróságon fognak rá reagálni.

A New York Times hétfőn írt arról, hogy az FBI ügynökei eddig több mint 300 titkosított besorolású dokumentumot szereztek vissza Trumptól azóta, hogy elhagyta a hivatalát, köztük a CIA, az NSA és a FBI által készített dokumentumokat is.

Trump jogi csapata hétfőn amúgy egy olyan floridai bíróhoz fordult a keresettel, akit Trump nevezett ki a posztjára 2020-ban. Többek között azt akarja peres úton elérni a volt elnök, hogy még részletesebb listát kapjon arról, mit vittek el az ügynökök a birtokáról, és hogy visszaadjon az FBI mindent, amire nem terjedt ki a házkutatási engedély.

Trump jogi csapata közölte azt is, hogy három nappal a házkutatás után felvették a kapcsolatot egy FBI-ügynökkel, aki még júniusban járt a birtokon, és megkérték, hogy segítsen eljuttatni Trump üzenetét Merrick Garland igazságügyi miniszternek. Az üzenet, ami szintén bekerült a keresetbe, annyi volt, hogy Trump országszerte azt tapasztalta, hogy az emberek a házkutatásról beszélnek, és dühösek voltak. Trump azt üzente a Biden-kormány miniszterének, hogy egyre nagyobb a felháborodás az emberekben, és ha bármit tud segíteni, hogy ezt csillapítsa, akkor csak szóljanak neki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.