Többmilliós jutalmat szavaztak meg az üllői polgármesternek

PÉNZ
2022 augusztus 26., 08:13
comments 5

Üllőn a nyári szünet után először csütörtökön tartottak képviselő-testületi ülést, ahol a testületből hatan szavaztak amellett, hogy a polgármesternek, Kissné Szabó Katalinnak ötmilliós jutalom jár – írja a Telex.

A Telex kérdéseire Nagyné Prém Szilvia, aki az Üllő Te Vagy civil szervezet képviseletében ül a testületben, azt írta, hogy az előterjesztésben hathavi extra jutalmazásról, azaz közel ötmillió forintról volt szó, mivel a polgármester illetményét év elején bruttó 975 ezer forintban határozták meg.

Az ülésen a polgármester azt mondta, meglepődött azon, hogy ekkora jutalomban akarták részesíteni, ezért felajánlotta, hogy a hathavi bérből kettőnek megfelelőt szociális célokra különítsen el az önkormányzat.

photo_camera Üllő polgármestere, Kissné Szabó Katalin (balra) és más meghívott vendégek nézik a hűtött raktárt a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. új, 47 ezer négyzetméteres logisztikai központjának avatóján Üllőn, 2008 augusztusában Fotó: Beliczay László/MTI Zrt. Fotószerkesztőség

A jutalmazás mellett kiállók azzal érveltek, hogy a polgármester megérdemli azt. Így végül hat igennel, egy tartózkodással és két nemmel elfogadták a polgármester+ jutalmazását. Miután Kissné ígérete szerint kéthavi összegnek megfelelő összegről lemond, a jutalom így valamivel több mint hárommilliós extra bért jelent.

Az ügyben kereste a Telex a polgármestert, hogy megtudják, miért van szükség nyár végén jutalom kiosztására, és nem visszás-e a válság idején ilyen mértékű jutalmat kiosztani, de Kissné Szabó Katalin a cikk megjelenéséig nem válaszolt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.