Az előterjesztést párttársa, Nagy József Elek alpolgármester nyújtotta be.
Szalay László 3 millió forint átutalásáról töltött fel képernyőképeket.
Ez hathavi illetménye. Szalay László jutalmazását az összes önkormányzati képviselő támogatta.
De a fideszes alpolgármester is kapott 5,4 millió forintot.
A sportolók nem kapják meg az eredményességi jutalmat a 2022-es világjátékokon szerzett érmeik és helyezéseik után.
Nagyon szeretnék, ha a vezérigazgató a Teslánál maradna és többet foglalkozna a céggel. Remélik ez a kis jutalom segít ebben.
Nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt, dicséretben és jutalomban részesültek.
A Pécsi Törvényszék szerint a jutalmazás a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénybe és a jó erkölcsbe is ütközött.
A 2022-es Világjátékokon nem mindenkinek osztottak jutalmat. A kimaradtak most bíróság előtt bizonyították, hogy jár nekik a pénz.
A pénzen 28 vezető osztozott, vagyis fejenként akár 1,3 millió forint jutalmat is kaphattak, ha egyenlően osztották szét a pénzt.
Van, ahol a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatársaknak is utalnak.
Novemberben utal a kormány.
Egyszeri nettó 200 ezer forintot.
„Megvan mindenem, tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom.”
Nemcsak a jegyző, hanem a hivatalban dolgozó felesége is szép összeggel távozott.