Kirúgta a csapata az újonc NFL-játékost, akit csoportos nemi erőszakkal vádoltak meg

sport
2022 augusztus 28., 06:59

Kirúgta a Buffalo Bills az újonc Matt Araizát néhány nappal azután, hogy őt és két másik társát azzal vádolták meg, hogy tavaly a San Diegó-i Állami Egyetemen egy egyetemen kívüli buliban megerőszakoltak egy akkor 17 éves lányt.

„Matt Araiza elbocsátása volt a legjobb döntés. A buffalói kultúránk fontosabb, mint a győzelem” – jelentette be szombaton Brandon Beane, a csapat általános igazgatója.

photo_camera Fotó: MICHAEL HICKEY/Getty Images via AFP

Az ESPN birtokába jutott perirat szerint Araiza és két korábbi egyetemi csapattársa, Zavier Leonard, valamint Nowlin Ewaliko leitatták és körülbelül másfél órán keresztül követtek el erőszakot a lány ellen.

Araiza ügyvédje, Kerry Armstrong azt mondta a CNN-nek, hogy ügyfele nem erőszakolt meg senkit. „A tények nem azok, amit a periratban vagy a sajtóban ábrázolnak. Alig várom, hogy tisztázzuk a helyzetet” – mondta Araiza nevében.

photo_camera Fotó: TIMOTHY T LUDWIG/Getty Images via AFP

„Az elmúlt 48 óra nagyon nehéz volt sok ember számára” – mondta az általános igazgató.

„Végső soron ez egy jogi helyzet. Nem ismerünk minden tényt, ez teszi az egészet nehézzé. Jelenleg úgy gondoljuk, mindenkinek az a legjobb lépés, ha elengedjük Mattet, és hagyjuk, hogy ő maga rendezze a helyzetet” – tette hozzá.(CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.