Elkezdik az egyetemeken oktatni, hogy hogyan kell jól esni

oktatás
2022 augusztus 29., 09:52
comments 44

Hatvannégy magyarországi egyetemen kezdik el oktatni a hallgatók körében a biztonságos esések technikáját.

Az erről szóló megállapodást Borhy László akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, az ELTE rektora és Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) és az Európai Judo Szövetség elnöke, a biztonságos esések munkacsoport elnöke írta alá hétfőn sajtótájékoztató keretében.

Borhy László kifejtette, hogy a Magyar Rektori Konferencia elkötelezett a fiatalok testkultúrájának képzése iránt, mert az kitartásra, önfegyelemre neveli őket.

Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a hallgatók bármilyen testhelyzetben, vagy egy véletlen botlást követően képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül felállni.Ezért 64 hazai egyetemen kezdik el fakultatív módon oktatni a technikákat, a távlati cél pedig az, hogy 2025-ig az intézményekben tanuló 280 ezer hallgató 25 százaléka tanuljon meg biztonságosan esni, illetve ismerje meg az alapvető önvédelmi technikákat.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke szerint minden magyar gyermeknek nemcsak ahhoz joga van, hogy megtanuljon úszni, hanem ahhoz is, hogy megtanuljon biztonságosan esni.Úgy gondolja, ha kiteljesedik a rendszer, egészségesebben tudnak majd élni az egyetemisták, kevésbé lesznek kitéve a sérüléseknek, ugyanakkor a lelkük is acélosabbá válik. Ígérete szerint az MJSZ készen áll arra, hogy eszközökkel és szakmai tudással segítse az egyetemeket. Hozzátette, ahol Európában hasonló képzés indult, ott 80 százalékkal csökkent a sérülések száma. Beszámolt arról is, hogy a Puskás Akadémia ifjú labdarúgói körében is tanítják már a biztonságos esések technikáját, és a sikeres együttműködésnek köszönhetően hamarosan valamennyi hazai futballakadémián is be fogják vezetni az alapfokú dzsúdó oktatását.

Freyer Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Testnevelési és Küzdősportok Tanszékének vezetője, a munkacsoport tagja az MTI kérdésére elmondta, a képzés során néhány hónap alatt el lehet sajátítani a szükséges ismereteket, de azokat folyamatosan gyakorolni is kell. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.