Biden szerint Trump és támogatói veszélyt jelentenek a demokráciára

külföld
2022 szeptember 02., 04:50
comments 14

Joe Biden amerikai elnök egy pennsylvaniai beszédében úgy fogalmazott, hogy elődje, Donald Trump, illetve támogatói „eltökélték, hogy visszavetik ezt az országot”. Beszédében, amelyet két hónappal a novemberi félidős választások előtt tartott, korábbi kampánytémáját is felvetette, miszerint „helyre kell állítani Amerika lelkét”, amire a republikánus Kevin McCarthy azzal vágott vissza, hogy „Amerika lelkét” Biden sebezte meg.

photo_camera Fotó: NATHAN POSNER/Anadolu Agency via AFP

Biden arról is beszélt, hogy nem ítéli el azt a 74 millió amerikait, aki Trumpra szavazott két évvel ezelőtt, mert „nem minden republikánus, még a republikánusok többsége sem MAGA-republikánus”. Mármint az, aki hűen támogatja Trump programját a Make America Great Again-t, vagyis hogy „tegyük újra naggyá Amerikát”.

Biden azzal folytatta gondolatmenetét, hogy szerinte az viszont „nem kérdés”, hogy „a republikánus pártot ma Trump és a MAGA-republikánusok uralják, hajtják és megfélemlítik”, ami „veszélyt jelent erre az országra”. Szerinte Trump támogatói is inkább hazafiaknak tekintették azokat, akik 2021 januárjában megrohamozták a Capitoliumot.

Biden azt mondta, hosszú ideig „azt gondoltuk, hogy az amerikai demokrácia garantált, de már nem”, és emiatt azt „meg kell védeni, ki kell állni érte mindannyiunknak”. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.