Gyurcsány Ferenc egy facebookos posztban meghirdette a kormánnyal szembeni demokratikus politizálás végét

POLITIKA
2022 szeptember 06., 14:30
comments 37

Többedik olvasásra is nehezen értelmezhető, iránymutató jellegű bejegyzést tett közzé Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A FB-poszt - amennyire ez az inkoherens szöveg alapján megállapítható - alapvetően azok ellen kel ki, akik ellenzéki pozícióból kritizálják a DK-t és elnökét.

A szöveg a következő felütéssel indul:

“Ha másképp nem megy, olvassatok Szun-cét! A semmitmondásnál más gondolata is jobb.”

A szerző ezek után kikel a szottyogás, illetve azon ellenzékiek ellen, akik nyilvánosan ejtenek szót arról, hogy az ellenzék szerintük sikertelen:

“Aki üresfejűen, silány fordulatokat puffogtatva nyilvánosan szottyog az ellenzék sikertelensége fölött, az nem ellenzéki, hanem szándékától függetlenül a kormány segédcsapatának része. Árt és nem segít. “

Ezután következik a szöveg legmeglepőbb, egyben legvilágosabban fogalmazó része. Gyurcsány Ferenc ebben a kormányzattal szembeni demokratikus politizálás végét hirdeti meg, a szöveg többi részétől elütő egyértelműséggel:

“Ahol önkény van, ott önkény van. A demokratikus politikai verseny szabályait az önkénnyel szemben alkalmazni szenvelgő önigazolás, képmutatás, gyengeség, öngyilkosság, árulás. Végül pedig vereség. “

Azon túl, hogy demokratikus politikusok ritkán beszélnek ilyeneket, a felvetés azért is meglepő, mert az Orbán-kormányt kritizálók egyik visszatérő állítása az, hogy annak egyik fő bűne a valódi demokratikus politikai verseny felszámolása.

De talán még ennél a felvetésnél is figyelemre méltóbb, hogy az igen erős állítást követően a szerző egyetlen további szót sem szán arra, hogy mit ért a demokratikus politizálás vége alatt, illetve hogy milyen antidemokratikus akciókra készül.

A következő két bekezdés ugyanis erős váltással azt taglalja, hogy a kormánypropaganda hazugságokat sulykol az ellenzékiekről:

“Milliárdokat költöttek arra, hogy az emberek szemében egyek legyünk a gonosszal. Hogy azt higgyék: hazaáruló aljas emberek vagyunk, akik idegen érdekeket szolgálnak. Az önkény világában nincs szabad belátáson alapuló hiteles közvélemény. Aljas propaganda által manipulált hamis közvélekedés van. Ez utóbbira hivatkozó bármilyen érvelés nem csak félrevezető, de eredményében éppen olyan mocskos, mint a hatalom eredeti szándéka. “

Hogy mindezek után Gyurcsány a zárlatban - legalábbis ha jól értjük - újra visszatérjen a kilátásba helyezett antidemokratikus akciózáshoz, de anélkül, hogy bármit elárulna arról. A poszt ugyanis így zárul:

"Mi ezt gondoljuk.
Ezért eszerint cselekszünk.
Készülünk.
Cselekszünk.
Aki jön az jön."

A vége szinte versszerű. Ami talán nem véletlen, a szerző a múlt pénteken ugyanis nagy figyelmet keltő verset tett közzé a Facebookon a hazaszeretetről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.