Kihívta a mentőket és megmentette az anyja életét a négyéves ausztrál kisfiú

ÉLET
2022 szeptember 06., 15:34

Az mentette meg egy ausztrál családanya életét, hogy ő volt a tanár az Élet Iskolájában.

photo_camera Balról Monty, jobbról az anyukája.

Még augusztus 27-én történt, de csak most számolt be róla a BBC, hogy egy négyéves kisfiú tárcsázta az ausztrál mentők segélyhívó számát, hogy közölje az operátorral:

“A Mami elesett.”

A kiérkező mentősök beszámolója szerint Monty Cocker a házuk ablakából integetve várta őket, odabent pedig végig higgadtan mesélte el, mi történt, így a szakemberek a segítségével hamar kitalálták, hogy az anyjának görcsrohama lehetett.

A kisfiú talpraesett fellépése sokat számított - magyarázta az érintett mentőorvos, Mark Small -, mert ha a beteg eleséskor beveri a fejét vagy hosszabbra nyúlik a roham, a helyzet súlyosra fordulhat.

Azt már a megmentett áldozat, a fiú anyja, Wendy Cocker ápolónő mesélte el, hogy éppen az eset előtti délutánon mutatta meg a kisfiának, hogyan kell kihívni a mentőket a lezárt és a nem lezárt telefonról.

Ő egyébként annyira emlékezett az egészből, hogy nem érzi jól magát, megpróbálja felhívni a férjét, majd a mentők ébresztik. Arról is mesélt, hogy Monty tisztában volt ugyan azzal, hogy jót cselekedett, de nem akart nagy feneket keríteni az egésznek. Az ovis barátainak például azt mondta, hogy könnyű dolga volt, a nagymamáját pedig, aki a “hol van a szupehősünk?” - köszöntéssel érkezett, azzal javította ki, hogy “nem vagyok szuperhős. Csak hős.”

A sztorira csak ma, kedden derült fény, amikor a két érintett mentős visszatért Cockerékhez, hogy emléklapot ajándékozzanak az életmentő kisfiúnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.