Orbán azzal számolt Kötcsén, hogy a Fidesz 2060-ig kormányozza az országot

POLITIKA
2022 szeptember 16., 11:55
comments 143

Múlt szombaton Orbán Viktor azt jósolta a kötcsei beszédében, hogy az ukrajnai háború 2030-ig is velünk maradhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét is elveszítheti, írja a Szabad Európa, miután a találkozó több résztvevőjével is beszélt a zárkörű rendezvényen elhangzottakról. Annak ellenére, hogy a kormánypárti média alkalmazottait is beengedték a találkozóra, egészen idáig egy sor sem jelent meg a miniszterelnök beszédéből.

A beszámoló szerint Orbán a Fideszről azt mondta, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a pártban, akik jól képzettek, képesek kormányozni,

és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot.A Nemzeti Együttműködés Rendszere után a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létrehozná hálózatépítéssel, konzervatív körökkel, think tankekkel, influenszerekkel.

Az oldal szerint Orbán arról is beszélt, hogy ősszel megpróbálja megakadályozni az Oroszország elleni uniós szankciók meghosszabbítását. A szeptemberi olasz választásokra utalva azt is megjegyezte, addigra remélhetőleg olyan kormány alakul Olaszországban, amelyik támogatni fogja ebben.

photo_camera Orbán Viktor megérkezik a kötcsei találkozóra Fotó: Németh Dániel/444

A beszámoló szerint a miniszterelnök azzal számol, hogy 2030-ra széteshet az eurózóna és akár maga az Európai Unió is, 2040-re pedig a francia városokban és más uniós nagyvárosokban többségbe kerülnek a muszlimok. Tervei szerint addig viszont a V4-es együttműködés erős hatalmi központtá válik. Itt Pozsonyban és Prágában is abban bízik, hogy hamarosan megbukhatnak a liberális kormányok.

Mivel szerinte 2030-ra a V4-ek nettó befizető tagállammá válnak, addig el kell gondolkodnia az országnak az EU-tagság értelmén.Mivel itthon a demográfiai fordulatot mindennél fontosabbnak tartja, ezért azt ígérte, két héten belül újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.