Rácz András: A harkivi áttöréssel Ukrajna csatát nyert ugyan, de háborút még nem

háború
2022 szeptember 16., 04:12
comments 10

A mintegy másfél héttel ezelőtt Harkivtól délre elindított ukrán ellentámadás nemcsak az oroszokat, hanem a világot is meglepte. Alig egy héttel a művelet kezdete után Ukrajna visszaszerezte az ellenőrzést szinte egész Harkiv megye felett, súlyos veszteségeket okozva a megszálló orosz erőknek. A nyugati sajtóban sokan fordulatról, döntő ukrán győzelemről beszélnek, de itthon is olvashattunk olyan értékelést, hogy a vereség után Vlagyimir Putyin már az életéért küzd. Érdemes tehát áttekinteni, hogy Ukrajna mit ért el Harkivnál, és mit nem.

Katonai értelemben egyértelmű győzelem

A harkivi ukrán ellentámadás katonai értelemben teljes győzelmet hozott, harcászati és hadműveleti szinten egyaránt. Azt követően, hogy az ukrán csapatok áttörtek egy rosszul felszerelt, rendőri erők által védett frontszakaszt, lényegében akadálytalanul tudtak haladni Harkiv megye keleti részei felé. Az első vonal mögött ugyanis az oroszok – elképesztő hozzá nem értésről, illetve hanyagságról téve tanúbizonyságot – nem építettek ki további védőállásokat, nem erősítették meg a lakott településeket, és nem voltak bevethető tartalékaik sem.

Láthatóan eszükbe sem jutott, hogy itt valaha ukrán támadásra kerülhet sor. Így amikor az mégis bekövetkezett, érdemi ellenállást csak sporadikusan tudtak kifejteni. Keményen harcoltak például a Balakliját megszállva tartó különleges rendőri erők, és néhány kisebb gépesített egység is, de a frontvonal egészének összeomlását ezek a helyi fellángolások nem tudták megakadályozni.

A történtek rávilágítanak az orosz hadsereg katonai felderítésének súlyos hiányosságaira. Hasonlóan az augusztus 29-én indult herszoni ukrán ellentámadáshoz, Moszkva a harkivi ukrán műveleteket sem volt képes előrejelezni. Az orosz katonai felderítés képtelen volt észlelni az ellentámadás előkészületeit, így az teljes meglepetésként érte a védőket.

photo_camera Ukrán harckocsi Izjum közelében Fotó: JUAN BARRETO/AFP

Míg a személyi veszteségekről egyelőre nincsenek megbízható adatok, az már most egyértelmű, hogy a visszavonuló orosz erők haditechnikai veszteségei döbbenetesen súlyosak. Nyílt forrású adatok alapján legalább 151 gyalogsági harcjárművet és 104 harckocsit veszítettek, legalábbis mostanáig ennyiről van fényképes bizonyíték, ez tehát az alsó küszöb. Valószínűsíthető, hogy a teljes veszteség ennél lényegesen magasabb.

A hátrahagyott eszközök jelentős része épségben vagy minimális sérülésekkel került a beérkező ukrán erők kezére. Nem meglepő módon már meg is kezdődött a humorizálás arról, hogy Oroszország lett Ukrajna legnagyobb fegyverszállítója. Nagy mennyiségű lőszer és egyéb hadianyag is az ukrán csapatok zsákmányává vált. Sokat elárul az orosz csapatok fegyelmi és morális állapotáról, hogy a legtöbb helyen arra sem vették a fáradságot, hogy megsemmisítsék azokat az eszközöket és készleteket, amelyeket nem tudtak magukkal vinni.

Ennyire súlyos haditechnikai veszteségek után valószínűtlen, hogy Oroszország a közeljövőben, tehát a következő néhány hónapban képes lenne hagyományos erőkkel új, jelentősebb támadó műveletet indítani Ukrajna ellen. Ettől azonban a már megszerzett területek jelentős részének megtartására még képesek lehetnek, kivéve esetleg Herszon megye nyugati részét – és biztosan folytatják a harcokat a Donbaszért is.

Területi aspektusok

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.