A Századvég tudományos alapon megvizsgálta a baloldalt, és eléggé hasonló következtetésre jutott, mint a Fidesz:

A szankciópárti baloldal veszélybe sodorná Magyarországot.Az ellenzék elég sok minden volt már az elmúlt 12 évben, a Soros-bérenc, bevándorláspárti, oltásellenes után most a szankciópárti az új hergelőszó.

Nos, nincs új a Nap alatt. Olaszország 1935-ben támadta meg Abesszíniát, a mai Etiópiát. A Népszövetség alig öt nap múlva agresszornak minősítette Olaszországot és gazdasági szankciókat vetett ki.

A háborúhoz az olaszoknak (pénz, pénz, pénz mellett) szénre, vasra és kőolajra volt szükségük. A britek kezdetben lelkesen támogatták a szankciókat, egészen addig, amíg nem jelentkeztek a káros hatások. A walesi bányavidék sínylette meg leginkább az Olaszországba irányuló szénkivitel elmaradását, de brit bankok is a vesztesek között voltak. A brit közvélemény két részre szakadt, szankciópártiakra és szankcióellenesekre.

A szankcióellenesek a gazdasági érvek mellett azzal álltak elő, hogy Abesszíniát már megette a fene, meg van hódítva, ezen változtatni nem lehet. Olaszország viszont szép nagy európai ország, nélkülözhetetlen szereplője az európai együttműködésnek, őket szankciókkal elvadítani botorság.

A szankciópártiak azt mondták, hogy Európa békéje múlik azon, mit lép most Európa. Ha az olaszok büntetlenül leigázhatják a független Abesszíniát, akkor a kontinens sötét jövő elé néz.

A magyar sajtó folyamatosan tudósított a brit szankciópárti és szankcióellenes erők küzdelméről. A hangulat megváltozását a Temesvári Hírlap vezércikkírója így foglalta össze a lap 1936. június 20-i számában:

"Az angol közvéleményben történt változásokról nem sokat tudtunk mindaddig, amíg Neville Chamberlain pénzügyminiszter, a kormány legbefolyásosabb és legnépszerűbb tagja (ő volt az, aki az angolok szerint kivezette az országot a gazdasági válságból) váratlan hevességgel szembehelyezkedett Lord Cecil szankciópárti kampányával és az »őrültség csúcspontjának« nevezte az olaszellenes megtorlási intézkedések folytatását. A nagy beszéd után megindult a lavina. Mintha földcsuszamlás történt volna Angliában: máról-holnapra más lett a felfogás. Egymásután érkeznek a hírek a szankcióellenes hangulat növekedéséről, egymásután nyilatkoznak a miniszterek és a közéleti tényezők, a legkomolyabb és a legnagyobb lapok öles cikkekben harsognak az »őrület« ellen, a diadalmasan visszatért Hoare-hoz [külügyminiszter, aki pár hónappal korábban a szankciós politika miatt mondott le] bűnbánattal járul az angol nemzet."

Hogy a mai, Oroszország elleni szankciós politika milyen véget ér, azt nem tudjuk, most épp a britek a legnagyobb támogatói, mi ugyanúgy ellenezzük, mint a harmincas évek közepén az Olaszország elleni szankciókat.

Amúgy Neville Chamberlain volt az, aki 1938 szeptemberében, már miniszterelnökként megkötötte Adolf Hitlerrel a náci Németországnak komoly engedményeket tevő, Csehszlovákiát feldaraboló Müncheni szerződést. Hazaérkezésekor a hestoni repülőtéren büszkén lobogtatta a dokumentumot, ami biztosítja, hogy a brit és a német nép soha többé ne háborúzzon egymással.

A dokumentumból a miniszterelnöki rezidencia előtt is felolvasott részleteket, majd az örömittas hallgatóságnak azt mondta: "Becsületes békét hozok. Menjenek haza és aludjanak nyugodtan!"

336 nap múlva kitört a második világháború.

649 nap múlva lehulltak az első német bombák Nagy-Britannia földjére.