A járvány alatt megrendezte a saját halálát, most egy börtönlázadásban tényleg meghalt a drogbanda vezetője Ecuadorban

külföld
2022 október 05., 05:29

Tizenhatra emelkedett kedden az Ecuador középső részén lévő börtönben kitört erőszak halálos áldozatainak száma, a halottak között van egy drogbanda vezetője is, aki a pandémia alatt megrendezte a saját halálát, hogy Peruban elkerülhesse az igazságszolgáltatást.

Az elítéltek közötti késes és lőfegyveres összecsapás sebesültjeinek száma 43, ketten súlyos állapotban vannak. A felkelés hétfőn tört ki, és kedd hajnalban is tartott még.
A halottak között azonosították az El Patrónnak (Főnök) is nevezett Leonardo Norero drogbandavezért. A hatóság megerősítette, hogy elhunyt, de részleteket csak a családjával közöltek.

Az ecuadori hadsereg katonája a börtön mellett
photo_camera Az ecuadori hadsereg katonája a börtön mellett Fotó: GALO PAGUAY/AFP

A 35 éves Norerót májusban tartóztatták le Guayaquilin egy előkelő negyedében egy rendőrségi razzia során, amikor a hatóság 42 aranyrudat, fegyvereket, ékszereket és mintegy 7 millió dollárt (2,9 milliárd forint) foglalt le. Egyéb vagyontárgyai mellett legalább hét vállalata és luxusingatlanja volt a rendőrség szerint.

A Quitótól 80 kilométerre lévő Latacunga közepes biztonságú börtönében őrizték, amíg a tárgyalást várta, ahol kábítószer-kereskedelem és pénzmosás lett volna a vád ellene.

Norerót Peruban is körözték kábítószer-kereskedelem miatt. 2020 közepén úgy sikerült elmenekülnie az igazságszolgáltatás elől, hogy a koronavírus-világjárvány közepette megrendezte a saját halálát, és Ecuadorba menekült a hatóságok szerint. Ügyvédei bemutatták hamisított halotti bizonyítványát, sőt fotóval is alátámasztották a halálát.

Helyi idő szerint kedd délben katonák tucatjai érkeztek a börtönhöz, hogy megerősítsék a biztonságot és a civil személyzetet evakuálják.

Az elmúlt években számos véres összecsapás tört ki az ecuadori börtönökben a szemben álló bandák között. Tavaly 316 elítélt vesztette életét az összecsapásokban, idén eddig 106-an haltak meg a hatóság adatai alapján.

A legsúlyosabb összecsapás 2021 szeptemberében történt, a guayaquili börtönben 125 elítélt halt meg. Két hónappal később ugyanabban az intézményben 65 rab lelte halálát a harcokban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.