Magyar Orvosi Kamara elnöksége: Tanár nélkül nincs jövő

oktatás
október 5., 9:32
comments 1

„Amikor Margaret Mead-től, az antropológia nagyasszonyától megkérdezték, szerinte mikor és mivel kezdődött az emberi civilizáció, mindenki arra számított, az eszközkészítéssel vagy a mezőgazdaság, a vallás kialakulásával hozakodik elő. Ehelyett egy sok tízezer éves, összeforrt, meggyógyult emberi combcsontot vett a kezébe. Azt mondta, az a tény, hogy egy törött combú előember meggyógyulhatott, azt jelenti, elesettsége több hete alatt társai gondoskodtak róla, etették, ápolták, megvédték. Ő innen számítja az emberré válás valódi kezdetét” – indul a Magyar Orvosi Kamara elnökségének közleménye, melyet a honlapjukon tette közzé, és ami így folytatódik:

„Aki a törött csontot sínbe tette, az első orvos volt, aki etette és itatta, az első ápoló – aki ezt a gyerekeknek megmutatta, a tudást továbbadta, az első pedagógus.

Azóta nagyon sok minden megváltozott. De az alapok nem. Egy csoport, nép hosszabb távú túlélését és fejlődését, civilizációjának fokát ma is meghatározza, hogyan örökíti tovább a tudást, hogyan gondoskodik az elesettekről, betegekről – és hogyan, mennyire becsüli meg az ezt a feladatot végző oktatókat és gyógyítókat.

Sajátos módon ma Magyarországon a fejlődésben leginkább megrekedt, az ország általános fejlettségéhez képest leginkább elmaradott két terület éppen az oktatás és az egészségügy.

S noha lenne bőven teendő az egészségügyben is, a kettőből a nagyobb pofonokat e pillanatban az oktatás, s benne a pedagógusok kapják.

Ez pedig nagyon nem jó így. Oktatás nélkül nincs fejlődés, nincs alkalmazkodás – pedig ezekre hatalmas szükségünk lenne felgyorsulva változó, válságok sújtotta világunkban.

Tanár nélkül nincs jövő.

Ezért mi, a Magyar Orvosi Kamara vezetősége ezúton kinyilvánítjuk szolidaritásunkat minden, a diákjaiért, az oktatás színvonaláért, így végső soron önmagáért és értünk is kiálló pedagógussal!”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt