Kanye West pornót mutogatott az Adidas vezetőinek

bulvár
2022 október 11., 8:14
comments 19

Kanye West őrülete nem áll meg, legutóbb az Instagram korlátozta őt, miután volt egy kis antiszemita megnyilvánulása az egyik bejegyzésénél, most pedig amiatt borult ki, hogy állítása szerint az Adidas és a Gap is ellopta több dizájnját.

Sőt, egy Twitterre felkerült videó szerint nemrég bemutatta Last Week című kisfilmjét, amelynek egyik része szerint egy pornóvideót mutogatott az Adidas vezetőinek, miközben tárgyaltak.

Ha lehet egyáltalán értelmezni, hogy mit miért tesz, Kanye West célja mindezzel elvileg az volt, hogy megmutassa, hogyan is érzi magát amiatt, hogy az Adidas szerinte ellopta a dizájnjait. Az általa mutogatott videó alatt ugyanis egy olyan párbeszédet hallani, amely szerint egy férfi megcsalta a barátnőjét, aki erre azzal reagál, hogy „A legrosszabb rémálmodat fogom csinálni.”

Ezután az egyik Adidas-vezető azt mondta, valóban nem volt a legsimább a kapcsolatuk Westtel, és úgy fogalmazott, „minden bizonnyal sokkal jobban is tudnánk együtt dolgozni”, mire a rapper a következőképp reagált:

„Ez már az elvadulás egy olyan szintje, amit senki sem fog kiheverni. Ez a pasi nem tudna elég céget eladni ahhoz, hogy kiheverje a globális felmelegedésnek azt a szintjét, amit ti fogtok megtapasztalni.”

Hogy mire gondolt pontosan, azt soha élő ember nem fogja tudni elmagyarázni, mindenesetre az biztos, hogy az Adidas a múlt héten kiadott közleményében jelezte, hogy felülvizsgálják kapcsolatukat a rapper/tervezővel, miután a párizsi divathéten bemutatta „White Lives Matter” feliratú pólóterveit. (HotNewHipHop)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt