Több pedagógus arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy még mindig nem fizették ki nekik a május-júniusi érettségin végzett elnöki vagy az emelt szintű vizsgákon bizottsági tagként végzett munkájukat. Őket mindannyian vállalkozói szerződéssel bízta meg a BAZ megyei kormányhivatal a munkára, melyben 90 nap szerepel a kifizetés határidejére, de sokaknak ez már október elején lejárt, pénzt viszont még nem láttak. Volt olyan pedagógus, aki Szabolcs megyében is vizsgáztatott, és az azért járó díjat rendben megkapta, míg a Borsod megyei munkájáért nem.
A lap több kérdést is küldött az ügyben Alakszai Zoltán kormánymegbízottnak/főispánnak, ám megkeresésükre a kormányhivatal mindössze ennyit válaszolt: „Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az érettségi tiszteletdíjak kifizetése folyamatos, a kormányhivatal minden fizetési kötelezettségének eleget tesz."
Volt olyan pedagógus, akinek telefonon a kormányhivatal pénzügyi osztályvezetője azt mondta, hogy látja a rendszerben a több száz vállalkozói szerződést, de ezeket nem tudják kifizetni, mert a kormány kifizetési stopot rendelt el. A lap szerint a magyarázat az a „2000-es” kormányhatározat lehet, amelynek értelmében a kormány alá tartozó szervek október 31-ig gyakorlatilag csak a bérköltséget fizethetik ki, az érettségi elnökök munkáját pedig nem sorolják oda.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.