„HELP” - írta a mozdony szélvédőjére a saját vérével a bekábítószerezett férfi

agybaj
2022 október 13., 09:08
comments 3

Egy 35 éves lengyel állampolgárságú férfi májusban Mosonmagyaróvárnál meg akarta állítani az arra közlekedő vonatot, ezért a sínpárra állt, majd elugrott a vészfékező vonat elől, írja a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleménye. A férfi fel akart szállni a vonatra, de miután az ajtókat nem nyitották ki neki, elkezdte kővel dobálni a kocsik ablakait.

Végül nyolc ablakot és egy ajtóablakot dobott be, miközben a bent ülő utasok próbáltak a berepülő kövek elől félrehúzódni. A vonaton a mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas és kalauz tartózkodott, akiknek a testi épsége veszélybe került a férfi magatartása miatt. A dobálás a vonatban több mint 3,4 millió Ft kárt okozott.

link Forrás

A férfi ezt követően mindkét csuklóját megvágta, és vérével a mozdony szélvédőjére a „HELP” feliratot írta.

Az eljárás során a férfi vérében kábítószert mutattak ki. A férfi letartóztatásban van, közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt emeltek vádat ellene. Akár négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható rá.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.