Tavaly óta az egész világon romlott a közmédia helyzete

Média
2022 október 16., 18:19
comments 4
  • A The State of State Media című jelentés 157 ország 575 állami irányítású vagy ellenőrzésű médiumát vizsgálta.
  • Azt találták, hogy 84 százalékuknál nem valósul meg a szerkesztőségi függetlenség elve.
  • Nagy a szakadék Európa nyugati és keleti része, és még nagyobb Európa és a világ többi része között.
  • Egy orgánum sem nyerte vissza a függetlenségét 2021 óta, viszont több is elvesztette, de minimum veszélyeztetett kategóriába csúszott.
  • Magyarországon óriási a foglyul ejtett média aránya.

A jelentés fő szerzője Marius Dragomir médiakutató és újságíró, 2016 óta a CEU médiaintézetének vezetője. Az általa alapított és finanszírozott Media & Journalism Research Center független kutatóközpont, amely már tavaly is elkészítette ezt a tanulmányt, amely igyekszik minél árnyaltabb képet adni arról, hogyan működik a közmédia világszerte.

Kiindulásként megnézik, hogy az adott orgánumra igaz-e a következő három faktor: alapvetően állami finanszírozású, ellenőrzött az irányítása vagy a tulajdonosi háttere, illetve ellenőrzi-e az állam a szerkesztőségi munkát. Aszerint, hogy a felsoroltak közül mennyi igaz rájuk, hét kategóriába sorolják őket:

  1. államilag ellenőrzött média
  2. foglyul ejtett közmédia
  3. foglyul ejtett magántulajdonú média
  4. független állami finanszírozású és vezetésű média
  5. független állami finanszírozású média
  6. független állami vezetésű média
  7. független közmédia

A tanulmányban 157 ország 575 állami irányítású vagy ellenőrzésű médiaorgánumát vizsgálták, és azt találták, hogy 84 százalékuknál nem valósul meg a szerkesztőségi függetlenség elve.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.