Évi 12 helyett csak négyszer kell bevallást benyújtaniuk az átalányadozóknak

gazdaság
2022 október 17., 14:09

Az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek, de az átalányadózást megkönnyítik, továbbá az iparűzési adóban várhatók kisebb változások - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) válságkezelési témájú konferenciáján hétfőn Budapesten.

A pénzügyminiszter elmondása alapján az Országgyűlésnek benyújtandó adómódosító javaslatok szerint az átalányadózóknak tizenkettő helyett évente csak négyszer kell majd járulékbevallást benyújtaniuk. Az iparűzési adó esetében a sávos adózást évi 25 millió forintos bevételig választhatják a kisvállalkozások; a legkisebb cégek mindössze 50 ezer forint adót fizethetnek.Varga Mihály közölte: ha úgy látják, a munkahelyek megőrzésére is indítani fognak programot. Egyelőre a foglalkoztatásban nem történtek drasztikus változások, vannak olyan cégek, amelyek leépítéseket terveznek, de a munkanélküliség továbbra is rendkívül alacsony.

Kitért arra, hogy a magyar gazdaság importenergiára alapoz, és fontosnak nevezte, hogy a jövőben ez megváltozzon. Az alternatív, lehetőleg hazai kitermelésű energiáknak teret kell adni.

A jegybank legutóbbi döntéseit kommentálva Varga Mihály azt mondta: a monetáris politikában olyan lépések születtek, amelyek a stabilitást szolgálják. Megerősítette, hogy a hitelkamatok 10-15 százalék felé fognak emelkedni és az éves átlagos infláció idén 14 százalék körül lesz. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.