Ha újabb retorzió éri a tiltakozó tanárokat, 300-an azonnal beszüntetik a munkát

oktatás
2022 október 19., 08:41
comments 17

"Mi, több iskola tanárai, szolidaritást vállalunk, az eljárást elítéljük, és kiállunk megfenyegetett és elbocsátott tanártársaink mellett. Ha újabb retorzió ér kollégát, iskolát, mintegy 300 pedagógus azonnali munkabeszüntetéssel válaszol erre, így vállalva szolidaritást az összefogásban résztvevő pedagógusokkal, intézményekkel."- írta a budapesti tankerületek vezetőinek a Tanárok a Tanárokért nevű szervezet. A levelet minden budapesti tankerület vezetője névre szólóan megkapta kedden.

Mint a szervezet írja, "sajnálattal tapasztaltuk, hogy Ön és tankerületi igazgató társai 2022. október folyamán beosztottaik figyelemfelhívó akcióit munkaügyi-fegyelmi kérdésként kezelték, számos esetben a rendkívüli felmentés lehetőségével fenyegették meg, öt esetben pedig elbocsátották az Önök által foglalkoztatott tanárokat." Ez az öt eset a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának elbocsátására utal, köztük Törley Katáéra, aki a tanári tiltakozás egyik arca volt.

link Forrás

A levél szerint a véleménynyilvánítás és a munkavállalói érdekek védelmében való együttes fellépés, ezen belül a munkabeszüntetés mindenkit megillető alkotmányos alapjog, amit Magyarországon a kormány törvényben korlátozott a pedagógusok kárára. Ezt a tanárok joggal való visszaélésnek tekintik, és mivel ennek hathatós jelzésére törvényes eszköz nem áll rendelkezésre, ezért a polgári engedetlenség eszközéhez nyúltak.

"A tankerületi igazgatók megfélemlítő intézkedései figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a fegyelmi intézkedésekkel sújtott pedagógusok munkabeszüntetése nem hanyagság, hanem figyelemfelhívó, szimbolikus cselekedet, melynek alapvető szándéka annak jelzése, hogy a törvényhozás által hozott egyes jogszabályok ma a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányulnak."A szervezet szerint az intézkedések ellehetetlenítik a konstruktív, előremutató tárgyalások megkezdését és csorbítják az együttműködés lehetőségét, a felelőtlen elbocsátások pedig korlátozzák a tanulók oktatáshoz való jogát, veszélyeztetik tankötelezettségük teljesítését. De őszintén remélik, hogy helyreáll a párbeszéd az oktatásban dolgozók és a rendszert irányítók között, és sikerül mindenki számára elfogadható, jövőbe mutató megoldásokat találni. A Tanárok a Tanárokért várja további tanárok jelentkezését, akik részt vennének a szolidaritási akcióban, ha még egy tanárt súlyos retorzió érne a tiltakozások miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.