A Mezőkövesd edzője szerint a csapat most nem tudta megvalósítani azt, amit elterveztek

foci
2022 október 29., 07:53
comments 6

Remek műfaj az edzői nyilatkozat, lássuk, mit mondott Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője a Kisvárda elleni 1–1-es döntetlen után az állami Nemzeti Sportnak:

– Hogyan látta a kispadról a mérkőzést?
– Rendkívül értékes pontot szereztünk, ez a későbbiekben még sokat érhet. Ebben a mérkőzésben ez volt a maximum, a csapat most nem tudta megvalósítani azt, amit elterveztünk és szerettünk volna viszontlátni, kiemelkedő kapusteljesítmény kellett ahhoz, hogy a mérkőzésben maradjunk. Annyi pozitívum azért van, hogy az utolsó percig hajtottunk és küzdöttünk, és azok, akik pályára léptek, hozzátettek a csapat teljesítményéhez.

Kuttor Attila nyilatkozik az M4 Sportnak
photo_camera Kuttor Attila nyilatkozik az M4 Sportnak

– Együttese húsz perc elteltével jutott el először ellenfele kapujához: nem kockázatos így a védelemre húzni a riválist?

– Az volt a tervünk, hogy a védekezésből a labdaszerzés után veszélyes akciókat vezessünk. Rendkívül pontatlanok voltak az akciók, ezért ez az elképzelés dugába dőlt - mondta Kuttor Attila a Nemzeti Sportnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.