Körözik a gazdatüntetést is szervező Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőt

bűnügy
2022 november 04., 18:13
comments 4

Elfogatóparancs alapján körözik Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőt, olvasható a rendőrség honlapján. A körözést pénteken rendelték el, az indoklásban az szerepel, hogy „közérdekű üzem működésének megzavarása.”

Szabó 2020 márciusban a Facebookon felhívta követőit a szegedi tömegközlekedés megbénítására, mert a koronavírus a buszokon és a villamosokon terjed a legjobban. Személygépkocsijával Szeged forgalmas kereszteződésében a villamossíneken megállt, akadályozva ezzel a közlekedést, ráadásul a csomóponton mentők és tűzoltók is rendszeresen áthaladnak. A pótlóbuszok forgalomba állítása miatt mintegy 580 ezer forint kára keletkezett a helyi közlekedési társaságnak.

Szabó ellen egy másik ügyben október elején emeltek vádat. Valótlanul azt állította, hogy két ismeretlen férfi utasítására Újszegedről a tápéi gázmezőkig kellett gyalogolnia, majd a fejére maszkot húztak, és egy garázsban ébredt. Állítása szerint onnan az ismeretlenek utasítására tovább kellett gyalogolnia a Maros töltésen, majd az autópálya közelében kezeit megkötözték, és mellette két szalmabálát meggyújtottak, mielőtt magára hagyták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.