Andrzej Duda szerint az Európai Unió tartozik nekik, a lengyelek pedig már eddig is túl sok jóakaratot mutattak

külföld
2022 november 06., 17:23
comments 9

„Az Európai Bizottság oldaláról érkező javaslatokra nem fogok választ adni. Tudomásom szerint minden feltételt teljesítettünk, hogy megkapjuk a pénzt a Bizottságtól. Én úgy veszem, hogy a tartozásuk kifizetésére várunk” – mondta Andrzej Duda, Lengyelország elnöke egy még nem publikált interjúban, amely hétfőn jelenik meg.

photo_camera Andrzej Duda, Lengyelország elnöke Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

A wPolityce.pl részlet közölt az interjúból, amiből kiderül, a lengyel kormánynak kezd elege lenni az európai uniós elvárásokból. „Nem hiszem, hogy a másik oldal elvárásainak további teljesítése bármilyen eredményt hozna. Úgy gondolom, eddig is túl sok jóakarat mutatkozott a lengyel fél részéről” – mondta Duda, majd bírálta a „liberális baloldali” tábort és Brüsszelt.

Az Európai Bizottság (EB) bár végül zöldutat adott a lengyel helyreállítási és kohéziós alapok ügyében, addig nem küldi a pénzt, amíg Lengyelország nem alkalmazza a bíróságokat ténylegesen függetlenítő módosításokat. A kormányzó Jog és Igazságosság pártja (PiS) szerint Brüsszel politikai okokból tartja vissza a Lengyelországnak járó támogatásokat. Jaroslaw Kaczynski, a párt elnöke emiatt kilátásba helyezte, hogy Lengyelország beperli az EB-t az Európai Bíróságon.

Nem akarnak akkorát hibázni, mint Orbán

A két alap forrásaira Lengyelországra nagy szüksége van. Egyrészt elvileg ők az egyik legnagyobb haszonélvezői a kohéziós alapnak, ami az európai átlag 75 százalékánál szegényebb régióknak jár. Másrészt több mint két évtizede nem voltak ilyen magasak a kormány hitelfelvételi költségei, ráadásul 2023 októberében választások lesznek.

„Ma Orbán Viktornak különféle engedményeket kell tennie az EU-ban, mert a gazdasága egyszerűen összeomlik – mondta Kaczynski. – Nem követhetünk el hasonló hibákat.”

(Bloomberg)

photo_camera Jarosław Kaczyński PiS-elnök Fotó: MATEUSZ WLODARCZYK/NurPhoto via AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.